Bíróság előtt a zseni

Varsó. Közlekedési káoszt okozott egy lengyel tanuló, miután feltörte a városi tömegközlekedési vállalat informatikai rendszerét és kedvére állítgatta a villamosok váltóit.

Varsó. Közlekedési káoszt okozott egy lengyel tanuló, miután feltörte a városi tömegközlekedési vállalat informatikai rendszerét és kedvére állítgatta a villamosok váltóit.

A 14 éves, tanárai által csak mintadiáknak titulált elektronikai zseni egy TV-távirányítóhoz hasonló eszközzel állította át a Lódz városi villamosok váltóit. A felelőtlen ifjú „zseni” ténykedésének köszönhetően legalább négy villamos kisiklott. A balesetek következtében pedig több tucatnyi utas megsérült, szerencsére haláleset nem történt.

A fiú a rendőrségnek azt mondta, hogy csak szórakozásból kapcsolgatta a váltókat, az egyik balesetben azonban egyszerre tizenketten sérültek meg.

A rendőrség szóvivője szerint a diák hosszú időn át tanulmányozta a villamosok és a vágányok működését, majd egy távirányítóra hasonlító eszközt épített, amellyel a szerelvényeket és a pálya beállításait manipulálta. Az ifjú zseni a közbiztonság veszélyeztetése miatt áll majd a fiatalkorúak bírósága elé. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?