Betegutaztató biztosító

Pozsony. Hat intézménnyel – köztük az ipolysági kórházzal – biztosan nem köt szerződést fekvőbeteg-kezelésre az Általános Egészségbiztosító (VšZP), júliustól további megszorításokra számíthatnak a kiskórházak. Anton Kováčik, a VšZP elnöke úgy véli, ezzel a kórházi hálózat rég esedékes szűkítését kezdte el, a kórházak azonban a feltételek hiánya miatt úgy vélik, megalapozatlan a biztosító stratégiája.

Sok régióból jóval távolabbi kórházba kell majd utazniuk a betegeknek, mert a VšZP csökkenti a megrendelt kezelés mennyiségét vagy egyáltalán nem köt szerződést fekvőbeteg kezelésekre egyes kiskórházakkal. Ezzel egyetért az egészségügyi minisztérium is, ugyanis nem szól bele a szerződéskötésekbe, pedig minden információ a rendelkezésére áll. „A szerződéskötés a biztosító menedzsmentjének feladata” – magyarázta a minisztérium álláspontját lapunknak Silvia Balázsiková szóvivő.

A Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS), melynek 58 kiskórház a tagja, egyelőre azt javasolja tagjainak, ne írják alá a felkínált szerződéseket, a tárgyalások jövő héten folytatódnak. Az ipolysági ügyfeleinek például a lévai vagy a komáromi kórházban biztosít majd kezelést az intézmény, ami azt jelenti, hogy a betegeknek Léva esetében több mint ötven, Komárom esetében több mint száz kilométert kell utazniuk. „Biztosítjuk a betegek szállítását is” – állítja Kováčik, részleteket azonban nem közölt erről. Szerinte ügyfeleik gyógykezelése biztosított, sehol sem kell majd fizetniük, és a médiák pánikot keltenek. Az ipolyságihoz hasonló helyzetre készülhetnek fel a VšZP más régiókban lakó ügyfelei, és ha a biztosító stratégiájának eredményeképpen az adott kiskórház megszűnik, akkor a lakosság többi része is.

Az állami biztosítóval ellentétben a magánbiztosítók úgy vélik, a kiskórházak ilyen mértékű leépítése nemcsak a betegek – és az érintett intézmények – számára lesz hátrányos, hanem a gyógykezelés költségeit is növeli. „Az egyszerű kezelések költségei jóval magasabbak az egyetemi kórházakban, mint a kisebb, regionális intézményekben” – állítja Igor Dorčák, a magán-egészségbiztosítók szövetségének elnöke. (A témához kapcsolódó interjúk a 2. oldalon.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?