Bér tapad a kezükhöz

Pozsony. Tegnap elutasította a kormány a közjogi méltóságok bérének befagyasztását szorgalmazó javaslatot. Mivel képviselői indítványról van szó, ettől függetlenül a parlament még elfogadhatja a tervezetet. Mindenesetre a tegnapi döntés azt sugallja: a miniszterek nem akarják csökkenteni saját fizetésüket, és kérdéses, a kormánypárti honatyák ezután hogy viszonyulnak a javaslathoz.

A parlamenti képviselők fizetése áprilistól 6290, a minisztereké 9440, az államfőé 25 ezer koronával emelkedett. Visszamenőlegesen megkapták az emelést az év első három hónapjára is, így számlájukon e hónapban legkevesebb 80-100 ezer korona jelent meg. A valorizáció visszatetszést keltett a lakosság körében, s ezután a politikusok elismerték, a megszorító intézkedések közepette igazságtalan az emelés. A Szabad Fórum (SF) ezért előterjesztette a közjogi méltóságok fizetését szabályozó törvény módosítását, amire viszont ellenzéki és kormánypárti egyaránt úgy reagált: a nemrég alakult SF populizmussal akar támogatókat szerezni. A valorizáció átértékelését alapvetően mindenki helyesli, csak a módot nem, ahogy ezt az SF szorgalmazza. Néhány hete a parlament elnapolta a témát; a politikusok az államfőválasztás előtt nem akartak vitát nyitni saját fizetésükről. Májusban valószínűleg terítékre kerül a bérbefagyasztás, időközben pedig néhányan – élükön a miniszterelnökkel – már bejelentették: megemelt fizetésükből adakozni fognak. Ez szintén felemás reakciókat váltott ki, többen ugyanis eddig is támogattak valamilyen szervezetet, de nem verték nagy dobra, nem kívántak belőle politikai tőkét kovácsolni.

A képviselői fizetés az átlagkereset háromszorosa, és évente 15-20 százalékkal valorizálódik. A honatyák alapfizetésükhöz átalánydíjat is kapnak – ennek nagysága attól függ, hogy az illető Pozsonyban vagy az ország más részén él-e. A miniszterek bére 1,5-szerese, a köztársasági elnöké pedig négyszerese a képviselői fizetésnek, mely már évek óta nem emelkedett. Ezért tavaly év végén, az idei költségvetés tárgyalásakor felvetődött: a közjogi méltóságok bérezéséről szóló jogszabályból adódó 15-20 százalékos valorizáció helyett a 2004. évi büdzsébe kellene beépíteni 5 százalékos emelést, így a bérek ugyan nőnének, ám kisebb mértékben. Végül az 5 százalékból 17 lett, és a költségvetésből 257 milliót különítettek el e célra.

Ha a képviselők – a kormánytól eltérően – a témával kapcsolatban tett kijelentéseikkel összhangban megszavazzák a Szabad Fórum javaslatát, az lényegében az emelés előtti állapothoz való visszatérést jelenti majd. (sza)

Emelés előtti Alapfizetés Havi

havi alapfizetés áprilistól átalánydíj

Köztársasági elnök 148 400 173 560 40 000

Miniszterelnök 77 650 87 0180 22 500

Miniszterek 55 650 65 085 18 000

Parlamenti képviselők 37 100 43 390 30 370-34 710

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?