Az SIS is foglalkozott Hedviggel

Pöstyén. A három legfőbb közjogi méltóság számára a Szlovák Információs Szolgálat jelentéseket írt a Malina Hedvig-ügyről. A tavaly Nyitrán bántalmazott magyar diáklány ügyvédje szeretné, ha ezek a jelentések is bekerülnének az ügy nyomozati aktájába. Továbbra is kérdéses, hová tűnt egy feljelentés az ügyiratból.

Roman Kvasnica, Malina Hedvig védőügyvédje nem különösebben bízik abban, hogy a folyamatban lévő főügyészségi vizsgálat során az ügyben kiderül az igazság. Úgy véli, itt már rég nem a jogról és a cáfolhatatlan tényekről van szó, hanem arról, hogy a hatalmat gyakorlóknak politikai szempontból éppen mi felel meg. „Malina Hedvig, az ő igaza és a bizonyítékok súlya már a támadás napján sem volt fontos, ezt a kezdetektől láttam. Minden jel arra mutat, hogy itt előre megszervezett titkosszolgálati akcióról van szó, amelyet felsőbb érdekek irányítanak” – magyarázta lapunknak Kvasnica. Mással a pöstyéni ügyvéd szerint nem lehet magyarázni azt, hogy védencének vádlottként, az ellene folytatott eljárásban kellene bizonyítania, hogy őt valóban sérelem érte, miközben azt sem tudja, mivel vádolják. Az országos rendőrfőkapitány beismerte, hogy Malina Hedviget megtámadták, a támadás ügyében folytatott vizsgálatot a főügyész törvénytelennek nevezte, de a hatóságok mégsem ezt a vizsgálatot kezdték újra, hanem egy volt SIS-ügynök feljelentése alapján vádat emeltek a védence ellen. „Az ő jogértelmezésük szerint az ellene folytatott bűnvádi eljárásban helyrehozzák a hibáikat, és a bíróság majd eldönti, kinek volt igaza. De kérdem én, mikor és ki fogja végre kivizsgálni: kik és miért támadták meg Malina Hedviget?” – tette hozzá. Az ügyvéd a jelenleg folyó főügyészségi vizsgálat során elsősorban azt szeretné elérni, hogy kihallgassák a Hedviget feljelentő egykori titkos ügynököt, Peter Korčeket, és a jegyzőkönyvekbe bekerüljön a talányos módon eltűnt feljelentés, valamint minden információ, amit a Malina Hedvig üggyel kapcsolatban a Szlovák Információs Szolgálat a három közjogi méltóságnak küldött. „Csak akkor láthatnánk tisztán, mi folyik itt, ha tudnánk, hogy ezeknek a titkosszolgálati jelentéseknek mennyi az igazságtartalma, és ha hazugságokat tartalmaznak, mi lehetett azokkal a céljuk. Remélem, hogy fokozatosan idáig is eljutunk” – mondta Kvasnica. (vm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?