Az energia nem drágul annyira, mint az élelmiszer

Pozsony.

Pozsony. 2008 januárjától a lakossági vízdíj ára átlagosan 5,65%-kal, a csatornadíj átlagosan 5,16%-kal emelkedik, a hőszolgáltatás pedig a várt 10% helyett csak 0,4%-kal drágul – közölte tegnap Jozef Holjenčík, az árszabályozási hivatal (ÚRSO) elnöke, hozzátéve, a hő esetében lehetnek kisebb regionális eltérések, ugyanis eddig a 322 regionális hőszolgáltató közül 207 számára véglegesítették a tarifákat. A hivatal első embere elismerte, a 0,4%-os ármódosítás messze nem elégíti ki az érintett cégeket, ezért „ha drámai mértékben változnának a gazdasági feltételek, azaz megugrana a földgáz ára, akkor a hőszolgáltatók új árajánlatokkal rukkolhatnak elő”. Ugyancsak lesznek területi különbségek a vízdíjak terén is; egy köbméter víz áfa nélkül 19,78 és 32 korona között mozoghat, a csatornadíj esetében a két szélső érték pedig 20 és 25,50 korona köbméterenként. „Az áremelés következményeként a literenkénti víz ára 0,3 fillérrel növekszik” – mondta Holjenčík. Az ÚRSO már korábban döntött a jövő évi villamos energia áráról, ez átlagosan 2,9%-kal nő, legkevésbé Nyugat-Szlovákiában (1,95%-kal) és leginkább Közép-Szlovákiában (3,84 százalékkal). A vezetékes földgáz ára pedig minden jel szerint változatlan marad. A felsoroltakon kívül 2008-ban az élelmiszerek drágulása (5–10%-kal) borzolhatja még a kedélyeket, a cigaretta csomagja mintegy 10 koronával kerül majd többe, mégis a felsoroltak együttesen csak 3%-os éves inflációt gerjesztenek, miközben a bérnövekedés átlagos üteme várhatóan 7%-ra rúg. (č, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?