Az EBESZ kedvezménykifogásai

Pozsony. A hasonló európai törvények között precendensértékűnek nevezte a magyar státustörvényt a szlovák fővárosban tegnap több tárgyalást folytató Rolf Ekéus. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa szerint a nemzeti kisebbségekért az az ország felelős, amely területén élnek.

Ekéus Eduard Kukan külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után elmondta: „Kifogásaim vannak az ellen, ha az anyaország a másik ország beleegyezése nélkül olyan törvényt fogad el, amely egy másik országban hatályos, és esetleg diszkriminatív elemeket is tartalmaz. Azt hiszem, éppen a törvény területen kívüli hatálya lehet káros. Ha az ilyen lépések megszokottá válnának, nyugtalansághoz vezethetnének Európában” – közölte. Ekéus természetesnek tartja, hogy támogatják a kisebbségek nyelvét és kultúráját, a kulturális sokszínűséget, de – bár hangsúlyozta, hogy nem konkrétan a kedvezménytörvényről beszél – ha bármilyen kisebbségvédelmi törvényt fogadnak el, annak meg kell felelnie egy alapkövetelménynek: a nemzeti kisebbségekért az az ország a felelős, amelynek területén élnek. „Ebből a szempontból a szlovák–magyar megegyezésnek mindenképpen a nemzetközi jog alapján kell megszületnie.” Ezért külön figyelemmel kíséri a tárgyalásokat. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, miután tárgyalt Rolf Ekéusszal, lapunknak elmondta: az az elképzelés, amely kialakulóban van, megfelel azoknak a feltételeknek, amelyekről Ekéus beszélt. „Biztos, hogy az EBESZ nagyon oda fog figyelni arra, hogy a megállapodásba és a későbbi együttműködési formákba ne kerüljön olyan elem, amely zavarólag hathat az európai integrációra, ugyanis mindent ennek kell alárendelni” – mondta Csáky. Ekéus már októberben is kritikus megjegyzésekkel illette a törvényt. „Azóta már tárgyaltunk, el kellett magyarázni neki a kisebbségi magyar szempontot, amit nem értenek sem Hágában, sem Brüszszelben. Ezek után a tárgyalások után puhább és megértőbb az EBESZ álláspontja. Rengeteg kétoldalú megoldás van Európában a kisebbségi kérdésben, a magyar– szlovák megállapodás az egyik ilyen lehetséges út” – véli Csáky.

Eduard Kukan elégedett Jaroslav Chlebo budapesti tárgyalásaival. Szerinte olyan egyezséget köt a két ország, amely figyelembe veszi a szlovák kifogásokat. Azt azonban nem tudta pontosan megmondani, hogy a majdani dokumentum csak szándéknyilatkozat lesz-e vagy valódi egyezmény. „Egyelőre nevezzük csak dokumentumnak, mert túl sok még a nyitott kérdés” – fogalmazott. Azt azonban hangsúlyozta, hogy aláírása megoldja a problémákat, a törvény nem fogja tovább terhelni a két ország viszonyát. Kukan nem zárta ki, hogy a hónap végéig megszülessen a dokumentum, de szerinte a két-három napos késés „ilyen fontos kérdésben nem lehet döntő”.

Kukan közölte Ekéusszal: Pozsony üdvözölné, ha a magyar Országgyűlésben helyet kapnának a nemzeti kisebbségek is. „Évek óta húzódik ez a kérdés, s örömmel vennénk, ha Budapest találna megoldást – mondta.” (mono)

Plusz négy téma a megbeszélésen

Pozsony. Csáky Pállal a kedvezménytörvényen kívül négy témáról tárgyalt a főbiztos. Az antidiszkriminációs törvény munkaváltozatát a miniszterelnök-helyettes át is adta Ekéusnak. Csáky közölte vele: a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája már megjelent a törvénytárban, emiatt valósznűleg nyolc törvényt kell módosítani, de már csak a választások után. Emellett hivatala intézkedéscsomagot készít elő, melyet törvénymódosítások nélkül véghez lehet vinni; ez februárban kerül a kormány elé. „Az ombudsmanválasztásról is beszéltünk; ha ez februárban sikertelen lesz, akkor márciusban megismételjük. A negyedik pont a közigazgatási reform végrehajtása volt. Ezenkívül megegyeztünk abban, hogy az euroatlanti integráció és a politikai kontinuitás az ország prioritása” – mondta Csáky. (mert)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?