Alapjogokat sért Ficóék „médiapolitikája”

Pozsony. A köztársasági elnök köztévéről és -rádióról szóló elképzelése és a kormányfő kijelentései ellentétesek az európai emberi jogok nyilatkozatával is, állítja a Nemzetközi Újságíró Szövetség. Az európai demokráciákban garantált a médiák függetlensége a kormánytól, ennek az elvnek a tiszteletben tartása a politikai érettség fokmérője.

A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) azt tartja a legveszélyesebbnek, hogy a szlovák kormány a közszolgálati médiákat akarja befolyásolni, illetve ellenőrizni működésüket. „Sokkoló hallani, hogy újra veszélyben vannak a szlovák közszolgálati médiák, úgy éreztük, hogy a kilencvenes évek során sikerült kivívniuk függetlenségüket” – jelentette ki Renate Schroeder, az IFJ európai ügyekért felelős igazgatója. Robert Fico a koalíciós tanács tavalyi utolsó ülése után bejelentette, a kormánypártok megegyeztek, hogy milyen arányban jelölnek embereket a Tévétanácsba, s nyíltan bevallotta, hogy saját embereiken keresztül akarják irányítani az STV-t. A köztévé és -rádió működését szabályozó törvények azonban kizárják, hogy az intézményeket felügyelő tanácsok tagjai elfogultak legyenek bármelyik politikai tömörülés irányába.

A miniszterelnök kijelentését bírálták a hazai újságíró szervezetek és az ellenzék is. Ivan Gašparovič államfő a hétvégén azonban támogatásáról biztosította Robert Ficót. „Nem értem ezt a nagy felháborodást a miniszterelnök kijelentései kapcsán” – mondta a Szlovák Rádió műsorában. Szerinte a kormánynak és a parlamentnek szüksége van olyan médiákra, ahol beszámolhatnak tevékenységükről. Mária Follrichová, a pozsonyi Comenius Egyetem újságíró tanszékének munkatársa szerint az elfogadható, hogy a kormány egy rendszeresen megjelenő kiadványban tájékoztassa az embereket tevékenységéről, de ennek kevés értelmét látja. „Ha egy propagandakiadvány lenne, akkor nem látom értelmét megjelentetni – mondta lapunknak. – Az viszont megengedhetetlen, hogy a közszolgálati médiák felett a kabinet átvegye az irányítást.” A közmédiák függetlenségét félti a Szlovák Újságírók Szindikátusa is. Follrichová szerint egy új sajtótermék nem lenne hatással sem a kormány, sem a kormánypártok népszerűségére. Az államfőnek ezt az ötletét csak az SNS fogadta örömmel, a Smer és a HZDS visszafogottan nyilatkozott.

Renate Schroeder figyelmeztetett: a média függetlenségét védi az Európai Emberjogi Nyilatkozat 10. cikkelye is. „Azt hittük, a média függetlenségét megvédi, hogy valamennyi ország aláírta a nyilatkozatot, azonban úgy látszik, nagyobb nyomást kell kifejteni betartatására” – véli Schroeder. A szlovák kormány „médiapolitikája” nem számít ritkaságnak térségünkben. „Elfogadhatatlan a politikusok nyomásgyakorlása, de sajnos ez jellemző az összes volt szocialista államra” – véli Charles Fletcher skót médiapolitikus. Németországban a politikusok beavatkozását az alkotmány tiltja, Franciaországban törvény szabályozza, Angliában pedig a közszolgálatiság példájaként emlegetett BBC működik. A BBC-t védi a széles közmegegyezés, a sokéves hagyomány, mely megakadályozza, hogy a kormány beavatkozzon bármilyen rádióadó vagy televízió műsorába. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?