A magyarok a legborúlátóbbak

Pozsony. Kudarcnak tartják az elmúlt év politikai történéseit a magyar nemzetiségű állampolgárok. A jövőbe is borúlátóan tekint a magyar kisebbség, azt gondolja, hogy az idei év még 2007-nél is rosszabb lesz – derül ki a statisztikai hivatal felmérésből.

Politológusok egyetértenek: a szlovákiai magyarok elsősorban az országban kialakult rossz közhangulat miatt pesszimisták. A felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy az ország lakossága elégedettebb Szlovákia politikai helyzetével, mint a magánéletével. Szlovákia főként az egyetemi végzettséggel rendelkező válaszadók szerint zárt sikeres évet, külföldön és itthon egyaránt.

Sikeres újévben főként a vállalkozók reménykednek, az alapiskolai végzettséggel rendelkezők a leginkább borúlátóak. A válaszadók 40 százaléka szerint sikeres volt az elmúlt év, ugyanakkor csaknem ugyanennyi polgár nem tudta eldönteni, hogy az előző év rossz volt-e vagy sem. A pesszimisták csoportját viszont egyértelműen a magyar nemzetiségű válaszadók vezették. Öllös László politológus szerint elsősorban azért, mert „egy olyan hónap sem telik el anélkül, hogy valamilyen verbális támadás ne érné a Szlovákiában élő magyar kisebbséget.” Véleménye szerint a szlovákiai magyarok közhangulatának javulásához Ján Slotának, az SNS elnökének gyakori sértő kijelentései sem járulnak hozzá. A nemzeti vezér tegnap a Sita hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy Szlovákiában nem magyarok, hanem magyarul beszélő szlovákok élnek. „Bár efelől is kétségeim vannak, mert többen közülük már elmagyarosított szlovákok” – tette hozzá a nemzeti vezér. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?