Kockázatos hiba, amit sokan elkövetnek a vécén

vece k

Az öblítés során kórokozók hada kerül a levegőbe, ami könnyedén megbetegíthet.

Hajtsuk le a vécéülőkét, ha jót akarunk!

Régóta húzódó vita a háztartásokban, hogy a férfiak nem hajlandóak dolguk végeztével lehajtani a vécéülőkét. Pedig ennél az apróságnál sokkal fontosabb lenne, ha minden alkalommal, öblítés előtt a fedőt is ráhajtanánk a csészére.Minden egyes alkalommal, ha lehúzzuk a vécét, a víznyomás hatására csak a dolgok nagyja távozik, egy részük permetként a levegőbe kerül és telehinti a fürdőszobát. Vannak természetesen olyan újfajta kagylók, ahol nem hatalmas vízzubogás kíséretében távozik a vizelet és a széklet, de a régebbi típusoknál komoly mennyiségű ártalmas anyag kerülhet a levegőbe és a fürdőszoba felületeire.

Nem is a toaletten van a legtöbb baktérium

Meglepő eredményre jutott egy amerikai professzor: tévhit, hogy a vécéülőke a legkoszosabb pontja a lakásának. A szakértők kísérletei azt bizonyítják, hogy a baktériumok és a vírusok ily módon sokáig képesek túlélni a fürdőszobában, és olyan felületeken is megtapadnak, mint a mosdókagyló, a törülközők vagy a fogkefe. Innen már csak egy lépés, hogy ezek a kórokozók a mit sem sejtő háziak szervezetébe jussanak.

Vigyázzunk a nyílt sebekre!

Egy egészséges ember számára ez alapvetően nem jelent olyan hatalmas kockázatot, de mondjuk, ha valakinek nyílt sebe van, az már komolyabb veszélyforrás, arról nem is beszélve, hogy egyes komolyabb betegséget okozó baktériumok és vírusok, mint a szalmonella, a norovírus, vagy a hepatitisz A, a szájba jutva azonnal képesek fertőzni.

Érdemes tehát minden öblítéskor lehajtani a vécé fedelét, és a szájápoláshoz szükséges felszerelést egy szekrényben tartani, hogy minimálisra csökkentsük a megbetegedés esélyét. Ha valaki kénytelen nyilvános mosdót használni, jól teszi, ha közvetlenül az öblítés pillanatában elhagyja a helyiséget.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?