A holnapi lapunk tartalmából:
Keresés
Továbbra is a pandémia előtti szint alatt van védőoltást kapó gyermekek aránya a világban
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban – közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Felújították a pozsonyi gyermekkórház neurológiai részlegét
Hétfőn megnyílt a Pozsonyi Országos Gyermekkórház (NÚDCH) felújított gyermekneurológia részlege. A megnyitón részt vett Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter is, aki elmondta, hogy a rekonstrukciónak köszönhetően kényelmesebb körülmények várják a gyerekeket és a szüleiket.
FOTÓK: Lefotózták a világ egyik legbelterjesebb családját
Az amerikai Odd városából származó Whittaker család egy kis kunyhóban él, félnek az emberektől, és egyes tagjai beszélni sem tudnak.
Október óta keresnek egy 16 éves lányt – segítsenek megtalálni!
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eltűnt lány felkutatásában.
Seishines aranyparádé Dunaszerdahelyen
Közel 200 karatéka indult a dunaszerdahelyi nyílt szlovák bajnokságon, melyet idén is a keszegfalvai Seishin Karateklub szervezett. A négy ország versenyzői között kiválóan helytálltak a vendéglátó egyesület képviselői, hiszen 50 indulójuk együttvéve – valóságos aranyparádét produkálva – 17 elsőséget szerzett az 55 versenyszámban, nem beszélve a többi dobogósról.
Cukkini a cukorbetegségre és a fogyásra
A cukkini rendkívül egészséges, de ha fura ízt érzünk, jobb, ha nem esszük meg.
Áprilisban 52,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága
Áprilisban 52,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága – közölte vasárnap a bukaresti pénzügyminisztérium.
Trump elleni merénylet – A belbiztonsági miniszter szerint csődöt mondott a biztonság
Csődöt mondott a biztonság a Donald Trump volt elnök elleni merényletnél a pennsylvaniai Butlerben – jelentette ki hétfőn Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter.
Egészségesebb a sör, mint a vodka? Ön is elhiszi ezt a mítoszt?
Sokan egyetértenének az állítással, bár egyáltalán nem igaz.