Alig egy hét és a legtöbb szlovákiai otthon nappalijában hallható lesz a Reszkessetek, betörők! Kevinjének sikolya. Avagy karácsonyt ünneplünk, ki nagycsaládban, zsibongásban, túlcukrozott sütiket majszolva, mások szerényebben, csendesebben, egyedül. Ilyenkor felértékelődik az otthon jelentősége és azoké is, akikkel ott, azon a helyen kapcsolódunk.
Keresés
A visegrádi négyek elnöki megbeszélése nem fordult át kiabálásba
Egy év elteltével találkoztak ismét a visegrádi négyek államfői, Lengyelországban. A beszélgetés elsősorban a közös pontokról szólt, sokkal barátságosabb hangnemben, mint az év elején állítólag kiabálással végződött miniszterelnöki találkozó.
SPÓROLÁSI TIPPEK az otthoni költségvetés javítására
Az év végén és elején általában számot vetünk az elmúlt évvel és tervezzük a következőt. Ezúttal a pénzügyi felkészülés még fontosabb lesz, hiszen 2025 számos jogszabályváltozást hoz, amelyek mindannyiunkat érintenek.
Donald Tusk: Ukrajnának semmi oka sincs arra, hogy engedményeket tegyen Oroszországnak az esetleges béketárgyalásokon
Ukrajnának semmi oka sincs arra, hogy engedményeket tegyen Oroszországnak abban az esetben, ha béketárgyalásokra kerülne sor, Lengyelország pedig jelenleg nem tervezi, hogy katonákat küldjön Ukrajnába – jelentette ki kedden, a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) tett látogatásán a lengyel miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Két merényletkísérletet élt túl a pápa Irakban 2021-ben az önéletírása szerint
Két merényletkísérletet élt túl a pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának kedden az olasz sajtóban megjelent részleteiből.
Miről ír a szerdai Új Szó?
A holnapi lapunk tartalmából.
Veszélyes baktérium terjed egy egyetem kollégiumában
A Libereci Műszaki Egyetem kollégiumaiban továbbra is érvényben van a meleg vízben való zuhanyozás tilalma egy veszélyes baktérium miatt.
Sietve átrajzolják a magyar választási körzeteket. Nahát, éppen a Fidesz javára
A kétharmados fideszes többséggel működő magyar Országgyűlés kedden elfogadta a választási törvény módosítását, ami „természetesen” a Fidesznek kedvez. Ezután egy budapesti szavazat kevesebbet ér egy vidékinél.
Kiút az adósságból, van remény a törlesztésre
Az Ingyenes Adósság-tanácsadó Központok első kirendeltségei 2021 vége óta működnek. A tanácsadót felkereső egyik kliens meg volt győződve arról, hogy anyagi problémáira a legmegfelelőbb megoldást a személyes csődeljárás intézménye kínálja.