Ne féljen a kihívásoktól, fedezzen fel új utakat, amelyek elvezetnek a beteljesüléshez!
Keresés
Válasszon ajándékot karácsonyra a Madách könyvesboltból
A már majdnem 30 éves múltra visszatekintő könyvesboltunk Komárom belvárosában található /parkolási lehetőség közvetlen az üzlet előtt/.
Moszkva továbbra sem hajlandó engedményeket tenni Ukrajnának
Oroszország továbbra sem hajlandó engedményeket tenni Ukrajnának, és ragaszkodik Vlagyimir Putyin elnök konfliktusrendezési javaslatainak végrehajtásához – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Ukrajnai beruházásokra szólítja fel a német vállalatokat Olaf Scholz
Ukrajnai beruházásaik növelésére és az ország újjáépítésében való részvételre szólította fel a német vállalatokat Olaf Scholz német kancellár a német–ukrán gazdasági fórumon Berlinben.
Az Európai Unió arcai Közép-Európából, helyből és Berlinből
Az „Érdekérvényesítés és viszontagságok az Európai Unióban“ című konferencián három különböző perspekítvából világították meg előadók az EU működését. Nem hiányzott sem a globális, sem a helyi kitekintés, valamint a Unió által biztosított lehetőségek újbóli és jobb felhasználásáról is szó esett.
Érsekújvárban lépett fel a hajléktalanszínház – döbbenetes számadatok az otthontalanokról
„Gondoljanak majd az előadásra, a velünk folytatott beszélgetésre akkor is, amikor már a saját ágyukban térnek nyugovóra” – hangzott el a hajléktalanszínház érsekújvári bemutatóján, amelyen amatőr színészek vallottak az életükről. A Beszéljünk róla vitasorozat keretében szó volt a védett lakhatási lehetőségekről és az esélyegyenlőségről.
Egy ismert üzletlánc forradalmi újítással állt elő
A csomagolási trendek jelentősen változnak a környezetvédelem és fenntarthatóság jegyében.
Ukrán miniszter: Ukrajna legalább 2025 közepéig képes amerikai segítség nélkül harcolni
Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter szerint Ukrajnának van elegendő fegyvere és pénzügyi forrása ahhoz, hogy fenntartsa védelmét legalább a jövő év első felében, még akkor is, ha az Egyesült Államok megtagadja a támogatást. Erről a tárcavezető az El País spanyol lapnak adott nyilatkozatában beszélt, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett szerdán.
Mutatjuk, lesz-e elég tojás az ünnepekre
Karácsony közeledtével egyre több tojásra van szükség.
Az ellenzék szerint nem stabil a koalíció, és ez látszik a szavazásokon is
Az ellenzéki képviselők szerint a koalíció nem stabil. A képviselők rámutattak arra, ami az orvosok felmondására reagáló törvénytervezet szerdai szavazásán történt. A parlament plenáris ülése először technikai hiba miatt nem volt határozatképes, a másodszorra pedig a Hlas három képviselője nem szavazta meg a törvénytervezetet.