A szökőkút 38 éves történetének legnagyobb felújítását az elmúlt egy év leforgása alatt közel 1,79 millió euróból hajtotta végre a város önkormányzata. A rekonstrukcióhoz a U.S. Steel Alapítvány 1 millió euróval járult hozzá, a fennmaradó költségeket Kassa város költségvetéséből fedezték. A város megújult büszkesége előtti téren egy kiállást is megnyitottak, mely szlovákul, magyarul és angolul mutatja be az egyedi szerkezet eddigi történetét az érdeklődőknek.
Keresés
Megújult a kassai zenélő szökőkút, a parkban egy háromnyelvű kiállítás mutatja be eddigi történetét
Az olasz kormány kizárja az Ukrajnában történő szárazföldi beavatkozás lehetőségét
A szárazföldi beavatkozás lehetősége nem szerepel a G7-csoport következő csúcstalálkozójának napirendjén – így reagált a római kormánypalota Emmanuel Macron kijelentéseire, melyekkel a francia elnök nem zárta ki akár európai katonák küldését az ukrajnai harctérre.
Gázrobbanás történt egy lakóházban
Hárman megsérültek.
Nyírbátori duatlon bodrogköziekkel
Bodrogközi résztvevői is lesznek a Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegyei Nyírbátorban sorra kerülő I. Dragon Duatlon elnevezésű sportrendezvénynek.
Az államünnep miatt egy nappal korábban küldi a nyugdíjat a biztosító
Az államünnep miatt a május 8-án esedékes nyugdíjakat egy nappal korábban kézbesítik. A bankszámlára befutó nyugdíjak viszont a szokásos időben érkeznek – tájékoztatott pénteken Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.
Szolidaritás és békés demonstráció
A Szent György Napok programjait járva találkozhattunk a belvárosban egy meditáló csoporttal, akik megszólítva a járókelőket tájékoztattak a Kínában mai napig zajló üldöztetésről.
Testkamerát kapnak a kalauzok
Kísérleti projektbe kezd a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK), testkamerát kapnak a kalauzok az incidensek megelőzése és a biztonságosabb utazás érdekében – tájékoztatott csütörtökön a vasúttársaság.
Annalena Baerbock: következményei lesznek annak, hogy orosz hackerek megtámadtak német oldalakat
Következményei lesznek annak, hogy az orosz katonai hírszerzéshez köthető APT28 hackercsoport kibertámadást követett el tavaly a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ellen – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter pénteken ausztráliai látogatásán.
Még vannak kedvező árú jegyek a koranyári repülős utazásokhoz
Májushoz képest átlagosan hat százalékkal csökkentek az repülőjegyárak, ami mindenképpen jó hír azoknak, akik júniusra terveznek utazást a világ népszerű városaiba, nyaralóhelyeire. Érdekesség, hogy a célállomások felébe most olcsóbb a repülés, és a másik felébe drágább – ez mindenképpen kedvező fejlemény, mivel a májusi táblázat nagyon riasztó volt, szinte csak áremelkedésekről számolhattunk be.
Luxuskocsi gázolta el a babakocsival sétáló anyukát
Az anyát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.