Budapest. „Reményeim szerint egy-két héten belül lezárulhatnak a tárgyalások Szlovákiában, s ennek eredményeként az OTP egy 52 fiókból álló, országos hálózattal rendelkező pénzintézetre tehet szert” – mondta tegnap Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.
Keresés
Türelmetlen társadalom
Pozsony. Csáky Pál határozottan elítéli a Kassa központjában megjelent zsidóellenes feliratokat és Mécs László papköltő nagykaposi mellszobrának megrongálását.
Balhorog Szlovákiának
Pozsony. A Szlovák Gázművek 49 százalékos részvénycsomagjának privatizálásáról a kormány már döntött, a magánosítás iránt érdeklődő cégek október végétől átvilágíthatják a céget, decemberre pedig megtehetik ajánlataikat.
Csatlakozó csalatkozók
Pozsony. Az oktatási és tudományos dolgozók érdekvédelmi szervezete támogatja a szakszervezeti konföderáció október 17-ére tervezett tiltakozó megmozdulását. Ján Gašperan, a szakszervezet elnöke a döntést főként az oktatásügyi reálbérek csökkenésével indokolta.
Pekár Istvánt, a Duna Televízió elnökét
Mit tehet az a kábeltévé-előfizető, akinek szolgáltatója nem közvetíti a Duna Televízió műsorát?
A magyarországi kábelszolgáltatók kötelesek az alapcsomagban sugározni a Duna műsorát, külföldön pedig bármely kábelszolgáltató díjmentesen továbbíthatja.
Vita Európa jövőjéről
Pozsony.
Nagyon keveset tudunk
Rimaszombat. „Az ország lakosságának több mint a fele szeretné, ha Szlovákia belépne a NATO-ba” – összegezte tömören eddigi tapasztalatait Daniel Brezina, a Gemma ’93 vezetője.
Időjárási katasztrófák várhatók
A kassai Emberek és Víz Polgári Társulás már évek óta a korábbi beidegződésekkel szakító megoldásokkal igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlat veszélyeire. Elnöke, Michal Kravčík elképzeléseiket idén nagy feltűnést keltő elméletbe foglalta össze.
Legalább 25 halottja van az indiai öngyilkos robbantásnak
2001. október 1. 19:20
Legalább 25 ember, köztük sok rendor, életét vesztette és ötvenen megsebesültek hétfon India Kasmír államának nyári fovárosában, Szrinagarban a helyi parlament elott elkövetett öngyilkos robbantásos merényletben.
Egy terrorista utolsó szavai
2001.október 1. 16:25
Az [origo]-n elolvashatja annak a levélnek a legfontosabb részleteit, amelyet Mohamed Atta, a szeptember 11-én elkövetett terrorcselekmények fo kitervelojének poggyászában talált az FBI. A négyoldalas, dokumentumot eredetileg arab nyelven írták, kézzel.