A Chelsea nyerte a KL alapszakaszát, de a sorsoláson még nem kapott ellenfelet

chelsea

A Chelsea az utolsó akadályt is sikerrel vette a Konferencialiga alapszakaszában. A harmadik számú európai sorozat pénteken a playoff sorsolásával folytatódott.

A Konferencialiga főtáblás szakaszában a Bajnokok Ligájával és az Európa-ligával ellentétben nem nyolc, hanem csak hat mérkőzést játszott egy csapat, és tavasszal már a rájátszással folytatódik a sorozat.

A mezőnyből nem meglepő módon kiemelkedett a Chelsea, amely mind a hat mérkőzését megverte. Az utolsón félgőzzel, tartalékos összeállításban verte 5:1-re az ír címvédő Shamrock Roverst. A meccs hőse a mindössze 18 éves spanyol csatár, Marc Guiu volt, aki míg a bajnokságban alig kap szerepet, a Konferencialigában már hat gólnál jár. 

A Chelsea kihasználta rendkívül bő keretét, és a szezon elején olyan játékosokat nem nevezett a KL-re, mint Palmer, Lavia és Fofana, de így is játszi könnyedséggel vette a hat meccset.

Kisebb meglepetésre a Chelsea-n kívül egyetlen veretlen csapat maradt: a portugál Vitória Guimararaes négy győzelme mellé két döntetlent gyűjtött. Az alapszakasz dobogójára még az a Fiorentina került fel, amely a selejtezős playoffban leginkább csak a szerencsének köszönhette, hogy nem esett ki a Puskás Akadémiával szemben. A nehéz szezonkezdet után magukra találtak a firenzei lilák, akik jelenleg a Serie A-ban is ott vannak a top 4-ben.

A dobogósokon túl olyan csapatok jutottak be a nyolcaddöntőt érő top 8-ba, mint a Rapid Wien, a Djurgaarden, a Lugano, a Legia Warszawa és a Cercle Brugge. 

A belga élvonalban kieső helyen álló Cercle vagy a svéd bajnokságban csak 4. helyen végzett Djurgaarden konferencialigás remeklése felveti a kérdést, hogy milyen színvonalat képvisel a Konferencialiga, de valószínűleg csak arról van szó, hogy a topligás résztvevők nem igazán veszik komolyan a sorozatot: a tartalékokkal szereplő Chelsea mellett legalábbis erről árulkodik a Betis Sevilla 15. és a Heidenheim 16. helye.

A 9–24. helyezettekre oda-visszavágós alapú playoff vár a nyolcaddöntőért. 

Ezekért a pozíciókért küzdött az utolsó fordulóban a Paks selejtezős ellenfele, a Mladá Boleslav, de végül kikapott Moldéban, így kiesett. Nem sok vizet zavart Csoboth Kevin csapata, a St. Gallen, amely szintén befejezte a nemzetközi szereplést.

Ahogy veretlen csapatból kettő volt, úgy nyeretlenből is: az alsó végeken a kétpontos moldovai Petrocubot és a hárompontos LASK Linz-et találjuk. 

Pénteken az UEFA kisorsolta a playoff párosítását. A furamód túlbonyolított ceremónián a 9–24. helyezett csapatok voltak érdekeltek, ahol nyolc kiemelt csapat kapott nyolc nem kiemelt ellenfelet. A párharcok győztesei januárban egy újabb sorsoláson kapnak nyolcaddöntős ellenfelet az első nyolc helyezett közül. 

Sorsolás

A playoff párosítása (a nyolcaddöntőbe jutásért)

Gent–Betis

TSC Topolya–Jagiellonia Bialystok

Celje–APOEL Nicosia

Víkingur Reykjavík–Panathinaikosz

FC Köbenhavn–Heidenheim

Molde–Shamrock Rovers

Omonia Nicosia–Pafosz

Borac Banja Luka–Olimpija Ljubljana 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?