Bukarest. Adrian Nastase román miniszterelnök azt javasolta, hogy az RMDSZ tagsági könyve szolgáljon magyar igazolványként a romániai magyarok számára Magyarország területén.
Keresés
Újabb súlyos baleset
Bécs. Súlyos baleset miatt tegnap délelőtt lezárták a Zürichet Olaszországgal öszszekötő Szent Gotthárd-alagutat. A baleset nyomán keletkezett tűz miatt a mentőalakulatok csak nehezen jutottak a helyszín közelébe.
Tíz palesztin halt meg
Jeruzsálem/Rámalláh. Legkevesebb tíz palesztin halt meg tegnap a ciszjordániai Beit Rimában, ahova izraeli harckocsik hatoltak be hajnalban. Szemtanúk szerint a palesztinok akkor vesztették életüket, amikor megpróbáltak elmenekülni az izraeli hadsereg által teljesen körülzárt faluból.
Egyedül az ETA marad
Madrid. Spanyolországban mind a kormány, mind a politikai pártok lépviselői fontos hírként fogadták az IRA döntését, és felszólították a baszk szakadár terrorszervezetet, az ETA-t, hogy kövesse a példát. Az El País című lap szerint ha az IRA valóban eltűnik, Európában az ETA marad az egyetlen aktív terrorszervezet. (MTI)
Közelebb a békéhez
London. Tony Blair brit kormányfő jelentős mérföldkőnek nevezte Észak-ĺrország, Nagy-Britannia és az egész világ számára, hogy az ĺr Köztársasági Hadsereg (IRA) hozzálátott fegyverkészlete megsemmisítéséhez.
Kétszáz postai munkást vizsgálnak Amerikában
Washington. Tegnap kiengedték a kórházból azt a floridai postai alkalmazottat, akit súlyos lépfenével kezeltek. Az antibiotikumos kezelésnek köszönhetően szervezetének sikerült legyőznie a halálos kórt.
Szegény emberek légvédelme
Washington/Kabul. A tálibok lakóövezetekbe menekítik erőiket, miközben folytatódnak a heves bombázások. Putyin elnök nehéz helyzetbe hozta amerikai szövetségesét az ellenzéki Északi Szövetség hivatalos elismerésével.
Horoszkop
Ne engedje, hogy egy rosszindulatú ember felbosszantsa értelmetlen pletykáival. Uralkodjon érzelmein. Összpontosítson a munkára, az most sokkal fontosabb.
Sikerül hamar befejeznie a munkát, így korábban eljöhet munkahelyéről.
Veszélyben a PKN és a Mol fúziója
Varsó. Wieslaw Kaczmarek, az új lengyel kincstárügyi miniszter azt mondta, hogy nem híve a PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat és a Mol Rt., vagy az osztrák OMV fúziójának.
Szőlészeti és borászati ülés
Tőketerebes. A szőlőtermesztéssel és a borászattal kapcsolatos szakmai konferenciát rendez ma 9 órától a tőketerebesi Honismereti Múzeum üléstermében a mezőgazdasági minisztérium és a nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem Kertészeti Kara.