Pozsony. Az Európai Unió (EU) nyomására született meg a bohunicei atomerőmű V1-es blokkjánák bezárását célzó kormánydöntés – fejtette ki Robert Fico a Szlovák Televízióban.
Keresés
187 milliárdos befektetés szükséges
Pozsony. 187 milliárd koronát kell a környezetvédelembe fektetni, mielőtt Szlovákia belépne az Európai Unióba – közölte a szaktárca vezetője.
Weiss nem akarja elhagyni pártját
Pozsony. Peter Weiss nem távozik az SDĽ-ből, ha alulmarad a pártelnöki tisztségért folyó harcban – ezt maga jelentette ki a Markíza televízióban. Kijelentette: számára az a lényeges, hogy az SDĽ soraiban a közgyűlés után létrejöjjön a megegyezés, a jelenlegi nézetkülönbségek ellenére.
Már nem tiltakoznak az orvosok
Besztercebánya. Nem folytatja tiltakozó akcióit a Magánorvosok Társulása (ASL), szombati közgyűlésükön erről született megállapodás. A magánorvosok tehát november 12-én mégsem tartják zárva rendelőiket. A szervezet ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki a szaktárca árszabályozással kapcsolatos hozzáállása miatt. (TASR)
Schuster bárkinél jobban tud németül
Pozsony. „Az elnök úr jobban tud németül, mint bármelyik tolmács” – jelentette ki Rudolf Schuster szóvivője szombaton.
Sligovica a fejünkre
Pozsony. Személyesen I. Bolek, Vlachföld királya – azaz Bolek Polívka népszerű cseh színművész – tette tiszteletét a szlovák külügyminisztériumban szombaton, a tárca által szervezett nyitott kapuk napján.
Törölnék Cuper kiegészítéseit
Pozsony. Az úgynevezett Cuper-féle kiegészítés törlését is követeli a volt demokrata párti, SDK-s, kereszténydemokrata és MKP-s képviselők közös indítványa. Ján Cuper ugyanis a koalíciós baloldal támogatásával júliusban elérte: a kormány „nemzeti érdekre” hivatkozva felülbírálhatja a megyék nemzetközi szerződéseit.
Kell a jobbközép együttműködés
Pozsony. Bár néhány hónappal ezelőtt elutasítota ezt a lehetőséget, Mikuláš Dzurinda a hétvégén jobbközép irányultságú pártok választás előtti koalíciója mellett foglalt állást; egyebek között az SDKÚ, a KDH, a DS és az MKP együttműködését szorgalmazta.
Zsinórmérték az állásfoglalás
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) negyedik ülésén a tizenhárom anyaországi és határontúli magyar párt a Velencei Bizottság státustörvényekről született jelentését elemezte, illetve a végrehajtási intézkedésekről tárgyalt. A tanácskozás után Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnökét kérdeztük.
Friderikusz végrendelkezett
Illusztris vendége lesz a ma esti Heti hetesnek: Friderikusz Sándor, a képernyőt egy ideje nélkülöző médiasztár. A showman Havas Henrik székében ült a műsor felvételén, s kisvártatva közölte, ő Magyarország örökös miniszterelnöke.