Kassa. Süli János, az Óváros polgármestere engedett a közvélemény nyomásának, és nem írta alá a boltok és szolgáltatások nyitva tartását szabályozó városi rendeletet.
Keresés
Lesz pénz a templomokra
Pozsony. Tegnap a miniszterek a kormány tartalékalapjából 800 korona támogatást különítettek el a bényi római katolikus templom felújítására. „Tavaly csak a statikai munkákat végezték el, az idén újrafestik a templomot” – mondta lapunknak Csáky Pál miniszterelnök-helyettes.
Malíková levele a győztes hatalmakhoz
Pozsony. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közép-európai nemzetek békés együttélését veszélyezteti a beneši dekrétumok kérdésének felvetésével – állítja Anna Malíková a második világháborúban győztes hatalmak pozsonyi nagyköveteinek írt tegnapi levelében.
Vladimír Mečiar, a szlovák leopárd
Brüsszel. „Már Vladimír Mečiar vagy a HZDS puszta jelenléte a választások utáni kormányban is elégséges indok lehet arra, hogy Szlovákia a NATO őszi prágai csúcsértekezletén ne kapjon meghívót – közölte tegnap Karel Kovanda, Csehország NATO-nagykövete.
Hatmilliós kártérítés a volt járásbírónak?
Pozsony. Ján Čarnogurský igazságügy-miniszter szerint abszurd az bírósági döntés, melynek értelmében tárcája köteles hatmilliós kártérítést fizetni a Zsolnai Járásbíróság volt elnökének.
Munkatörvénykönyv: áprilisig módosul
Pozsony. Úgy módosítják a munkatörvénykönyvet, hogy még április 1-jén hatályba léphessen. Már a törvény-előkészítő tanács jövő keddi ülésén előterjesztenek egy módosító javaslatot, melyet valószínűleg szerdán a kormány is megvitat. A tervezet elméletileg a jövő hét végén a parlamentben lehet.
Szerződés tizenegy egyházzal
Pozsony. Jóváhagyta a kormány a tizenegy regisztrált egyházzal kötendő szerződés tervezetét. „Az állam részéről a kormányfő és a köztársasági elnök, a parlamenti jóváhagyás után pedig a házelnök is ellátja kézjegyével.
Átvilágítják a KISS-t
Pozsony. Ismét felfüggesztette a kormány az Államvédelmi Tanács átfogó automatizált rendszere nevű projektum keretében létrehozandó Govnet adathálózatról folyó vitát.
Vizsgálat az AGW ellen
Pozsony. Akár külföldre is távozhatnak a csődbe ment befektetési társaságok ügyében bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek, a rendőrség ugyanis nem akadályozhatja őket a kiutazásban, amíg nem emelnek ellenük vádat.
Elő a dokumentumokat!
Pozsony. Nem volna szerencsés lépés megszakítani a Szlovák Gázművek privatizálásának folyamatát – jelentette ki Csáky Pál.