Nyitra. A BSE szlovákiai megjelenése óta drasztikusan, mintegy 40%-kal csökkent a marhahúsfogyasztás a Nyitrai kerületben. A lakosság baromfi- és sertéshúst vásárol. Amíg a szarvasmarha felvásárlási ára (élősúlyban értve) 42 Sk/kg, addig a sertéseké 58-59 koronára nőtt, a baromfiárak pedig nem változtak. (TASR)
Keresés
Kelendő a jó alma
Nyitra/Komárom. A szlovákiai szőlőültetvények nagysága az egykori 28 ezer hektárról mára 19 ezer hektárra csökkent. A termés 91 százalékából nálunk bort állítanak elő, miközben a fehér borszőlők dominálnak, arányuk 81 százalékra tehető, a kék fajtáké pedig 15 százalék körül van.
Elektronikus üzletelés
Pozsony. Kis- és nagytermelők is élhetnek az Állami Piacszabályozási Alap (ŠFTR) kínálta lehetőséggel. Az alap elektronikus úton vásárol fel, többek között kukoricát cca 4 ezer koronás felvásárlási áron.
Kedvezményes biodízel
Brüsszel. Az Európai Bizottság egy akciótervet és két direktívajavaslatot fogadott el az alternatív üzemanyagok elterjedésének támogatására. Az akcióterv azt célozza, hogy 2020-ra az unió tagállamaiban 20 %-ra nőjön az alternatív üzemanyagok aránya a közúti közlekedésben.
A balti országok is csatlakoznának
A Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) 1993-as alapításánál négy tagország – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – bábáskodott, azóta pedig Szlovénia, Románia és Bulgária is csatlakozott. Mára a térség több országa jelezte csatlakozási szándékát.
Korlátoltan szabad kereskedés
Ha formálisan nem is szakad szét a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA), a múlt heti bukaresti tanácskozás után gyakorlatilag kétsebességűvé vált. A magyar, a cseh és a szlovák az eddiginél is gyorsabban építi le az agrárvámvédelmet, míg a többiek a fontolva haladás útját járják.
Leégett Moszkvában a Pravda szerkesztősége
Tűz ütött ki délután a Pravda orosz újság szerkesztőségében, jelentős károkat okozva ezzel az épületben. A szakértők még nem tudják, mi okozhatta a tüzet.
Lángokban állt ma a Pressa-1 lapkiadó épülete Moszkvában. A tűz az épület hetedik emeletén, a Pravda orosz lap szerkesztőségében ütött ki.
Ittasan vezetett a Szent Gotthárd-alagútban balesetet okozó sofőr
A svájci Szent Gotthárd-alagútban október 24-én 11 emberéletet követelő baleset okozója alkoholos állapotban vezetett - közölték kedden a ticinói hatóságok azzal kapcsolatban, hogy lezárultak az alagútban a baleset okait és körülményeit tisztázni hivatott vizsgálatok, a helyszínt megtisztították és
Azonosították az Afganisztánban lelőtt négy újságíró holttestét
Megmenekült kollegáik azonosították annak a négy újságírónak a holttestét, akiket hétfőn Kabul közelében lőttek le ismeretlen fegyveresek - jelentette a spanyol állami televízió kedden.
Merénylet áll az orosz repülőgép-baleset hátterében?
Elképzelhető, hogy merénylet miatt zuhant le az az orosz repülőgép, amely hétfőn késő este járt szerencsétlenül Moszkva közelében. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez a feltevés csak egy, a sok lehetőség közül, de a merényletet tartják a legvalószínűbbnek.