Lázas előkészületek fémjelzik a készülődést a karácsonyi ünnepekre Kelet-Szlovákiában is.
Keresés
Mától magyar nyelvű adás
Mától hetente egy alkalommal magyarul is sugároz műsort a regionális televízió Losoncon, Füleken és Rimaszombatban, tájékoztatta lapunkat Elek István, a füleki TV stúdió vezetője. A Látószög című magyar magazin – egyelőre – minden pénteken 18,40-kor jelentkezik, és húszperces összefoglalót ad a heti történésekről.
Mennyiért szemetelünk jövőre?
Tajtiban a polgármester 250 koronát javasol a szemét elszállítási díjaként, Komáromban 250-ről 420 koronára emelkedett a „kukadíj”.
NAPTÁR
December 21
EGY GONDOLAT
Ilyen körülmények között csakugyan jobb úgy járni, mint a bakonybeli zsidó: nem vinni revolvert, nehogy még azt is ellopják.
Tömörkény IstvánNÉVNAP
Tamás
Nagyon régi név, már a görög is az arameusból vette át. Jelentése iker, illetve csodálatos.
Itt az ünnepi vírus
Megjelent a biztonsági cégek által várt szokásos karácsonyi-újévi vírus. Az új vírus érkezését először a MessageLabs jelentette, a többek közt Maldal vagy Rezaak elnevezésű kártevőt december 19-én reggel detektálták, a hírek szerint első példányai Dél-Afrikából érkeztek.
Tarkón rúgta a nőt a repülő szarvas
New Braunfels. Különös eset történt egy texasi kisváros központjában: tarkón rúgott egy nőt egy jól megtermett szarvas . Férje szerint túl magas a felesége, ezért történt az eset.
Carole Moore kilépett üzletéből, amikor egy fehérfarkú szarvas átugrotta, és közben tarkón rúgta a texasi New Braunfelsben.
Krokodilt karácsonyra?
A karácsonyi ajándékozási láz az állatkereskedésekben is érezhető. Nem könnyű ellenállni gyermekünk kérlelésének, s talán nem is kell. Ám a döntést mindig előzze meg józan mérlegelés: tudjuk-e, mit vállalunk egy-egy állat megvásárlásával? – tanácsolja az állatorvos.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) 14.30, 17, 19.45 OBZOR: Bridget Jones naplója (amerikai) 16, 18, 20 MLADOSŤ: Jalla! Jalla! (svéd) 15.45, 20 Luzsina védelme (angol) 17.30 CHARLIE CENTRUM: Jalla! Jalla! (svéd) 17, 19 Mach és Šebestová (cseh) 16 Memento (amerikai) 20.