Koppenhága. A dánok többsége, 57 százaléka vezetné be az eurót az országban – derül ki a Greens közvélemény-kutató intézet legújabb felmérésének eredményéből. A közös európai valuta bevezetését elutasítók aránya 34%. A mostani arány a legnagyobb előnyt mutatja a 2000 szeptemberi 53-47 arányú elutasítás óta.
Keresés
Argentin zsarolás
Buenos Aires. Argentína fizetésképtelenné vált kormánya arra kéri az olajvállalatokat, hogy adjanak 1,2 milliárd dollárnyi segítséget, különben ezt a pénzt az olajexport súlyos megadóztatásával lesz kénytelen megszerezni. Az ország inkább megegyezés útján kívánja megszerezni a pénzt, minthogy hosszú hónapokon keresztül gyűjtse be azt. (m)
Elbocsátások az autógyártóknál
Detroit. A General Motors a napokban zajló detroiti autószalont nem csupán új járműve bemutatására szánta, de ekkorra időzítette leépítési tervének bejelentését is. A General Motors mintegy ötezer főt, adminisztratív állománya 10 százalékát kívánja leépíteni Észak-Amerikában.
Gyűjtik a selejtes euróbankókat
Helsinki/Róma. Meggyűlt a bajuk a hatóságoknak mindazokkal, akik selejtes euróbankjegyekhez és -érmékhez jutottak az elmúlt napokban: a szerencsések ugyanis nem hajlandóak beszolgáltatni a gyűjtők számára becses kincseket.
Autómárkák harca decemberben
Pozsony. Decemberben 6345 személygépkocsit és haszonjárművet adtak el Szlovákiában, ami csaknem 14%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A Škodának az elmúlt hónapban 43 százalékos piaci részesedést sikerült kiharcolnia, míg a Renault, 700 eladott gépkocsival, a piac 11%-át uralta.
Ján Budaj a műsorszórásról
Pozsony. A Szlovák Távközlési Vállalat a hatályos törvények szerint nem köteles az egyes vállalatai számára külön könyvelést vezetni, a Távközlési Hivatal ezért képtelen felmérni a tévé- és rádiócsatornák számára a műsorszórás reális árait – állítja Ján Budaj, a Liberális Demokrata Unió elnöke.
Németek a cseh Telecomban?
Prága. A Český Telecom 78,1 százalékos tulajdonhányadára kiírt privatizációs versenypályázatra összesen kilenc előzetes befektetői ajánlat érkezett, közte a Deutsche Telekom és a France Télécom csoportjába tartozó Orange mobilszolgáltató ajánlata is.
Februártól elbocsátások
Komárom. A komáromi hajógyár (SLKB) alkalmazottai körében az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek, hogy késni fog a decemberi fizetésük. A gyár ugyanis már kimerítette azt a 30 millió márkás hitelt, amelyre az állam hitelgaranciát vállalt, és amelyet három hajó építésére fordított a gyár.
Távol a nyugati szinttől
Prága/Berlin. Nem is olyan régen egyes politikusok azzal hitegették Szlovákia polgárait, hogy rövidesen elérik Svájc életszínvonalát.
Újabb többletkiadások
Pozsony. Januártól ugyan csak a vállalkozók számára növelték a gáz árát, a 19,3 százalékos áremelés azonban a háztartások kiadásaira is hatással lesz.