Elrabolták egy osztrák asszony autóját este az M1-es autópályán. A fegyveres rablók, Győr közelében kék villogóval megállítottak egy Mercedest, de annak vezetője gyanakodni kezdett és el akart hajtani a helyszínről.
Keresés
Nem kóser a pornó
Soha nem látott egységben - az arab képviselőkkel kézenfogva - tiltotta be pornót az izraeli parlament a kábel- és műholdas csatornákon.
A most hozott intézkedés gyakorlatilag egy tavalyi rendelet kiskapuit zárja be végleg a sikamlós programok műsorszolgáltatói előtt.
Eörsi Mátyás édeasapja is ügynök volt
Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő édesapja ügynökként jelentéseket készített nemzetközi konferenciákon részt vevő nyugati kollégáiról - ez a szabad demokrata képviselő honlapján olvasható.
Orbán: több tízezren tüntettek volna, ha mi szervezzük
Budapesten mára két tüntetést jelentettek be: az egyiket a Nemzeti Szervezetek Szövetsége rendezi a Kossuth téren 17 órakor, a másikat pedig a polgári körök tartják a Március 15. téren.
Újraszámolás: Európában példa nélküli
A szavazatok újraszámlálását, amit a hídlezárók akartak elérni múlt csütörtökön Budapesten, az utóbbi időben a világon egyetlen helyen, Madagaszkár szigetén követelték az utcára vonuló tüntetők. Az afrikai országban ezután polgárháború tört ki.
TALLÓZÓ
PRAVDA
Hétfőtől csak készpénzzel fizethetnek az Érsekújvári járásban az iskolák új fenntartói, az önkormányzatok a Jednota boltjaiban – írja a lap. A bevásárlások (élelmiszerek, taneszközök beszerzése) során nem alkalmazhatják az eddig megszokott, banki pénzátutalásos módszert.
Elrettentő példa
Igazán méltóságteljes és méreteiben impozáns a nagy szláv uralkodó szobra a nyitrai vár belső udvarán. Szépen rendben a felvezető út, gondosan kizavarják a bámészkodót a templomból, tilos fényképezni vagy kamerát használni, autóval behajtani és még sorolhatnám az ezernyi tilalmat.
Kalapozni tudni kell
Bizonyára nem fakaszt mosolyt az arcokon az a prognózis, amely szerint európai uniós taggá válásunkat követően jelentősen drágul majd az élelmiszer és átmenetileg kissé mérséklődhetnek a reálbérek. Ez is jelzi, a Nyugat-Európához tartozás nemcsak előnyökkel, hanem némi alkalmazkodással is jár.
Nem a szakértelmen múlott a kar
Idestova négy éve, amikor a kormány az oktatási minisztérium államtitkárává nevezett ki, megfogadtam, hogy addig, amíg ezt a tisztséget fogom betölteni, nem írok, nem jelentetek meg saját írást a szlovákiai magyar sajtótermékek hasábjain.
Drága lesz az idei nyaralásunk
Külföldi nyaralást tervezve sokan teszik fel a kérdést, mikor érdemes beváltani koronánkat külföldi pénznemre. Sajnos, rossz hírünk van, már most is késő. Ezért csak azt tudjuk tanácsolni, hogy a napi ingadozások közepette találjuk meg a viszonylag megfelelő pillanatot, de a korona nagyobb mértékű erősödésére az elkövetkező időszakban ne számítsunk.