Brüsszel gesztust vár Csehországtól

Brüsszel. Az Európai Parlament külügyi bizottsága – egyhangú szavazással – kompromisszumos javaslatot fogadott el a Beneš-dekrétumok ügyében.

Brüsszel. Az Európai Parlament külügyi bizottsága – egyhangú szavazással – kompromisszumos javaslatot fogadott el a Beneš-dekrétumok ügyében. Vagyis: a bizottság elfogadja az Európai Parlament megbízásából készült szakértői véleményt, amely szerint az elnöki dekrétumok az európai uniós jog szempontjából nem jelentenek akadályt Csehország EU-belépése tekintetében. Egyszersmind úgy ítélték meg, hogy kívánatos lenne, ha a cseh fél politikai gesztust tenne a kérdésben.

A kereszténydemokraták és szociáldemokraták közreműködésével kidolgozott kompromisszum leszögezi, hogy az ország belépése után a Cseh Köztársaság területén élő valamennyi európai uniós polgárnak azonos jogokat kell élveznie, és az érintettek távollétben hozott ítéleteket hatályon kívül kell helyezni. A kiengesztelődéshez jó alapnak nevezték az 1997-es német–cseh nyilatkozatban foglalt elvi megállapításokat.

Az APA szerint az osztrák Daniela Raschhofer (FPÖ) csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a kompromisszumos megfogalmazás nem említi az akkori, úgynevezett büntetlenségi törvényt, amely büntetlenséget biztosított a németekkel szembeni „minden jogos elégtételért”, és a cseh kormány számára nem ír elő cselekvést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?