Berlin. Cáfolta a lemondásáról felröppent sajtóhíreket Gerhard Schröder német kancellár, és tegnapi sajtóértekezletén egy ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: nem hagyja el a hajót. „Mindazok, akik ebben reménykedtek, tévedni fognak. Mindazok, akik csalódottak lennének, örülni fognak” – mondta Schröder.
Keresés
Nem hatékony a családtervezés
Peking. A kínai családtervezési egyesület rosszul működik, s a fogamzásgátlással és az AIDS-szel kapcsolatos alapismeretek nem jutnak el vidékre, főleg a nyugati országrészbe.
Tizenéves svéd okozta a riadót
Stockholm. Egy 16 éves svéd fiú okozott bombariadót a hét elején a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren. A svéd rendőrség a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve talált rá a svéd kamasz fiúra, aki otthoni számítógépéről küldött fenyegető elektronikus levelet a kaliforniai repülőtérre.
A románoknak megfelel a módosítás
Bukarest. A magyar kedvezménytörvény módosításának elveiről született egyetértés Bukarestben Kovács László magyar és Mircea Geoana román külügyminiszter tárgyalásán.
Háború vagy fegyverpróba
Bagdad. Az ENSZ fegyverzetellenőrei kedden újabb tíz központot látogattak meg, köztük egyet 400 kilométerre Bagdadtól, a szíriai határ közelében, miközben újabb 28 ellenőr érkezett az iraki fővárosba. Az iraki tervezési miniszter azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy új fegyvereit akarja Irak ellen kipróbálni.
Eltűnt egy újságíró
Kijev. Ukrajnában a Donyeck megyei ügyészség szándékos emberölés vádjával büntetőeljárást indított Olekszandr Pacsin, a Donyeckije Novosztyi című lap újságírójának eltűnése ügyében.
Scud-rakéták a vízen
Madrid/Peking/Szanaa. Egy közel-keleti kikötő felé tartott az a teherhajó, amelynek rakterében rakétákat találtak a spanyol haditengerészet tisztjei – közölte Madridban Federico Trillo-Figueroa spanyol védelmi miniszter.
Ausztria nem hagyja magát lerázni a csúcson
Bécs. Ausztria ragaszkodik a tranzitengedélyekre vonatkozó megállapodás megfelelő meghosszabbításához, a temelíni atomerőmű ügyében a meglévő megállapodások perelhetőségéhez, és szeretné elérni, hogy a Beneš-dekrétumok ügyében Prága tegyen valamilyen gesztust – jelentette ki Wolfgang Schüssel osztrák kancellár.
Srí Lankából is jönnek
Szinna. Huszonkét Srí Lanka-i menekültet fogtak el tegnap a szlovák–ukrán határ közelében. Egyelőre nem tudni, mikor és hol lépték át az államhatárt, és azt sem, ki segítette őket ebben. A szlovák hatóságok tárgyalásokat kezdtek az ukránokkal a menekültek kitoloncolásáról. (TASR)
Szétszedték az ellopott autót
Nyitra. Két napon belül ugyan a rendőrség megtalálta a városi hokicsapat Volkswagen Polóját, ám a csapat örömét beárnyékolta, hogy az autót apró darabokra szedték szét. A rendőrök akkor kapott rajta három fiatalembert, amikor a szétfűrészelt roncsokat a hulladékgyűjtőbe akarták vinni.