Róma. Monica Lewinsky nem jelenhetett meg tegnap délután az olasz állami televízió (RAI) képernyőjén, de a hétfő esti politikai beszélgető műsorban részt vehet. ĺgy döntött a RAI vezetése, úgy ítélve meg, hogy az olasz családok nem örülnének a Fehér Ház egykori botrányát kirobbantó gyakornok meginterjúvolásának.
Keresés
Tisztújító MSZP-kongresszus
Budapest. Az MSZP országos választmánya 2003. március 29-30-ra hívta össze a párt tisztújító kongresszusát.
Drágább lesz az uniformis
Pozsony. Egy-egy rendőr, vasúti rendőr, illetve fegyőr egyenruhája jövőre 1300 koronával lesz drágább. Ez azt jelenti, hogy egy-egy uniformis a kiegészítőkkel együtt 25 580 koronába fog kerülni. A legdrágább az ing – több mint 2400 korona. A legolcsóbb, 30 koronás zokniból hat pár jár. (SITA)
Várják a pápát az Európai Parlamentbe
Vatikán/Pozsony. II. János Pál pápa ismét meghívást kapott a strasbourgi Európai Parlamentbe (EP). A meghívást az EP kereszténydemokrata-konzervatív frakciójának elnöke, Hans-Gert Pöttering tolmácsolta, hangsúlyozva, hogy a szentatyának rendkívüli szerepe van az európai integrációs folyamatban. (SITA)
Szlovák küldöttség a NATO-központban
Pozsony. Ivan Korčok külügyi államtitkár vezetésével és Rastislav Káčer védelmi államtitkár részvételével ma szlovák küldöttség tárgyal a NATO brüsszeli központjában a csatalkozás egyes részletkérdéseiről. Ma egyebek mellett az információk biztonságáról és a NATO nemzetközi dokumentumaihoz való hozzáférésről tanácskoznak a felek. (SITA)
Ruskóék garanciát követelnek
Pozsony. Az Új Polgári Szövetség (ANO) garanciát követel a Kereszténydemokrata Mozgalomtól, hogy többé nem fordul elő a múlt hetihez hasonló eset.
Schuster elégtétele
Pozsony. Rudolf Schuster szerint a kedvezménytörvény kérdésében Szlovákia elvi álláspontja megfelelő. Úgy véli, hiba volt, hogy a jogszabályt a „rólunk, nélkülünk” elv jegyében fogadták el. Az államfő ebben az értelemben a Szlovák televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában nyilatkozott.
Új hallgatói ösztöndíjak
Kassa. Nem fogadott el új szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ) a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombati kassai ülésén.
Nem „drasztikus” a jövő évi büdzsé
Pozsony. Ivan Mikloš elutasítja a szakszervezeti konföderáció (KOZ) számításait arról, milyen hatással lesznek a lakosságra a kormány megszorító intézkedései. A pénzügyminiszter a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című műsorában nyilatkozott ebben az értelemben. Szerinte a KOZ félrevezeti az embereket.
Tkáč új pártot és frakciót alapítana
Pozsony. Vojtech Tkáč, a HZDS alelnöke új párt alapítását fontolgatja, de még arra is kísérletet tesz, hogy menessze a HZDS jelenlegi vezetését. „Ennek a vezetésnek már nincs joga a HZDS élén állni” – mondta az alelnök.