Bizonyos testrészekről eltüntetni a felhalmozódott zsírt rettentően nehéz. Az egyik ilyen terület a has, mely kemény munkával, diétázással is csak hosszú idő után lesz újra lapos. Van azonban lehetőség arra, hogy gyorsan érjünk el látványos eredményeket.
Keresés
Négy ezrelékkel a vérében vezetett, a rendőrök fogdába zárták
A rendőrök éberségének köszönhetően szerencsére nem okozott balesetet a mattrészeg állapotban vezető sofőr.
Mi alapján válasszunk céges mobiltelefont?
Amikor valaki belép egy új munkahelyre, elég gyakori, hogy kap egy céges mobilt. Ez egyrészt megtisztelő dolog, ugyanakkor nagy felelősséggel is jár, hiszen így a birtokában lesz még egy készülék, amelyre vigyáznia kell.
A podcast hírlevelek szerepe
Az e-mail-lista építésének fontos szerepe van, a segítségével rá lehet venni a hallgatókat arra, hogy rendszeresen visszatérjenek a podcast csatornára. A cikkben sorra vesszük a listaépítés előnyeit.
Mi mindent kell elvégezni az autó tavaszi átvizsgálása során?
A legtöbb autós a tél közeledtével lelkiismeretesen átnézeti az autóját egy szakemberrel, fagyálló folyadékot és jégoldó spray-t vásárol és lecserélteti a gumikat téli verzióra. Ugyanakkor a jó idő beköszöntével sokkal kevesebben nézetik át az autót. Holott a téli időszak alaposan megviseli, így érdemes ekkor is átvizsgálni a gépjárművet.
Támadás érte az ENSZ egyik gépjárművét Gázában, a világszervezet egy külföldi alkalmazottja meghalt
Találat ért hétfőn a Gázai övezetben egy ENSZ-konvojt, a világszervezet egyik külföldi alkalmazottja meghalt, többen megsebesültek – közölte António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en, hozzátéve, hogy már több mint 190 ENSZ-alkalmazott vesztette életét a gázai háborúban.
Elérkezett a vízszűrők ideje: miért érdemes használni őket?
2024-ben bevezetésre kerültek a betétdíjas palackok, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az otthoni vízszűrő megoldások is újra fókuszba kerültek. A műanyag felhasználásának mértékét a mindennapokban mindenképpen csökkenteni kell. Ez napról napra egyre fontosabb, amire az egyik legjobb megoldás, ha vízszűrős eszközt használunk a hétköznapokban.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő kerti székeket?
Egy magukban vagy egy kerti asztal körül elhelyezett székek a szabadban való tartózkodás elengedhetetlen kellékei, akár egy kis erkély, akár egy méretes terasz vagy kert berendezéséről van szó.
Hogyan készül a gipszkartonból álmennyezet?
A gipszkarton egy nagyon gyakran alkalmazott építési alapanyag, amelynek számos előnyös vonása akad. Többféle elképzelés is viszonylag egyszerűen megvalósítható belőle, például akár álmennyezet elkészítéséhez is tökéletes.
A kollagén a fiatalos és feszes arcbőr titka, vagy mégsem?
Ha begépeled a Google-ba a “kollagénkrém” kifejezést, akkor kapásból több száz terméket dob fel, amelyek a bőr kisimításától kezdve a ráncok eltüntetéséig különböző ígéretekkel bombáznak. Ezekkel a termékekkel szemben azonban nem árt, ha szkeptikus vagy, mivel a legtöbbjük sajnos hosszú távon nem fog segíteni.