Juraj Šeliga, a Demokraták párt alelnöke közzétette a videót Andrej Dankóról, az SNS elnökéről, amint az R1-es gyorsforgalmi út mellett lévő benzinkúton összetűzésbe kerül egy ismeretlen férfivel.
Keresés
Május 31-ig jelentkezhetnek az árusok a Simon–Júdára
Az idei Simon–Júdán csak a körhintások és vidámparki berendezéseket üzemeltetők számára emelkednek a bérleti díjak, ők az eddigi 3 euró helyett 5 eurót fizetnek majd négyzetméterenként és naponta a helyért.
Politikai tévévita lesz a magyar köztévében
Május 30-án tartja az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató a június 9-i európai parlamenti választást megelőző élő televíziós választási vitaműsorát az EP-listavezetők számára.
Majerský: A merényletet elítélő határozat általános kompromisszum eredménye
A Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merényletet elítélő parlamenti határozatot széles körű kompromisszum eredményeként fogadta el a törvényhozás – jelentette ki Milan Majerský, az ellenzéki KDH elnöke. Hozzátette, mozgalma ahhoz ragaszkodott, hogy a nyilatkozat tartalmazza az összes közjogi méltóság és közéleti szereplő megvédésének szükségességét. Hangsúlyozta, hogy az ország minden egyes állampolgárának biztonságban kell éreznie magát.
Szupercellát fotóztak Szlovákiában
A tegnap délutáni zivatarok során jégesővel jelent meg a szupercella Szlovákia egyik régiójában.
Iránban megkezdődött a helikopter-szerencsétlenségben meghalt elnök és a többi áldozat temetési szertartása
Megkezdődött kedden a helikopter-szerencsétlenségben meghalt Ebrahim Raiszi iráni elnök és a többi áldozat, köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter temetési szertartása az északnyugat-iráni Tebrizben.
Az öt legjobb szuvenír, amit a nyaralásról hozhatsz
Öt kreatív ajándéktárgy az itthoniaknak.
Az EU a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet fogadott el
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán „mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett”.
Helyek, ahol a bélgyulladás megnyilvánulhat
A krónikus gyulladásos bélbetegségek, mint a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás nemcsak az emésztőrendszerben jelentkezhetnek gyulladásként. Figyeljünk ezekre a megnyilvánulásokra a test más pontjain is.
Hamarosan az egekbe szökik egy élelmiszer ára
Egy új adó fogja sújtani a mindennap vásárolt élelmiszert.