A Kassai (KSK) és az Eperjesi Megyei Önkormányzat változásokat tervez az elővárosi buszközlekedésben: hamarosan bevezetik a mobiltelefonos fizetést, és bevezetnék a napijegyektől az egész évre szóló jegyek érvényességi idejéig terjedő jegyek árusítását. Emellett új zónatarifát is készítenek, amely az integrált közlekedési rendszer (IDS) alapvető részét fogja képezni.
Keresés
A falusi kisiskolákat veszélyezteti az oktatási minisztérium reformja
„Vagy elköltjük a pénzt, vagy feláldozzuk a tornatermet” – többek között ilyen dilemmával szembesülnek az oktatási intézmények igazgatói.
Rázárta barátnőjére a lakást, majd késsel a kezében megfenyegette, hogy megöli
Családi dráma játszódott le múlt héten csütörtökön egy homonnai (Humenné) lakóházban.
Biden és Trump is reagált a korábbi amerikai elnök elítélésére
Joe Biden amerikai elnök szerint az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet azt erősíti meg, hogy senki nem áll a törvények felett.
BL-döntő a tévében
Bár a győri női kézisek is pályára lépnek szombaton a Final Four elődöntőjében, a sportközvetítésekből kiemelkedik az esti Real-Dortmund csata. A teljesség kedvéért a szombati tévés kínálat:
Szabadult volna a börtönből a férfi, aki leszúrta, majd felgyújtotta barátnőjét
A férfi túl magasnak tartotta a kiszabott 20 év letöltendő börtönbüntetést, ezért fellebbezett.
TRAGÉDIA: Szörnyethalt egy férfi, miután fának csapódott az autójával
Tragédiával végződő közúti baleset történt Ólublóban (Stará Ľubovňa).
Viharriasztás és árvízkészültség lépett életbe!
Az ország több járásában is áradások fenyegetnek, Csacán (Čadca) másodfokú árvízkészültség van.
TRAGÉDIA: Fának ütközött és meghalt egy biciklis Szereden
Halálos balesetet szenvedett egy kerékpáros csütörtök éjszaka Szered városában.
Bízik Réka: Behatoltak a szívembe a szurkolók
A női kézilabda szlovák bajnoki rájátszás utolsó mérkőzésén a dunaszerdahelyi HC DAC 28:26-re legyőzte a nagymihályi Iuventát, így újra aranyérmesként zárt. A meccs után a csallóközi klubtól búcsúzó Bízik Rékát kérdeztük.