Az Európai Beruházási Bank (EBB) 340 millió eurós hiteltámogatásával megújult az ukrajnai háborúban jelentősen megsérült Bucsa városának vízellátó hálózata – közölte a luxembourgi központú uniós pénzintézet szerdán.
Keresés
Több, kórházakat érintő témában is döntött a kormány
A kormányülésen a Büntető törvénykönyv megváltoztatása mellett más, kisebb jelentőségű ügyekben is döntöttek.
India kész minden tőle telhetőt megtenni az ukrajnai béke érdekében
India és Ausztria készen áll minden tőle telhetőt megtenni az ukrajnai háború minél gyorsabb befejezése és az ország stabilitásának helyreállítása érdekében – jelentette ki szerdán, Bécsben tett látogatásán az indiai miniszterelnök.
Veszélyben az ikonikus gellei gémeskút
Megkezdték a 63-as út és a D4/R7-es autópálya találkozásánál lévő körforgalomban annak a gémeskútnak a bontását, melyet két éve helyeztek vissza, miután az útépítés miatt kiszedték az eredeti helyéről.
Jens Stoltenberg és Joe Biden köszöntőjével megkezdődött az állam- és kormányfők első tanácskozása
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Joe Biden amerikai elnök köszöntőjével megkezdték első tanácskozásukat a védelmi szövetség 32 tagállamának állam- és kormányfői szerdán Washingtonban.
Miről ír a csütörtöki Új Szó?
A holnapi lapunk tartalmából.
Lengyelország jelentősen megemeli a határőröket támogató katonák számát a fehérorosz szakaszon
Lengyelország az augusztusban kezdődő határvédelmi művelet keretében 8 ezerre emeli a határőröket támogató katonai kontingens létszámát a migrációs nyomásnak kitett lengyel–fehérorosz határszakaszon – jelentette be szerdán Pawel Bejda nemzetvédelmi miniszterhelyettes.
Béremelést kaphat a tanárok egy csoportja
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a tanárok egy része fizetésemelést kaphat. A szakszervezetek azonban minden tanár számára fizetésemelést szorgalmaznak.
Deschamps marad a francia válogatott élén
A francia szövetség (FFF) elnöke szerint a labdarúgó-válogatottat irányító Didier Deschamps kitölti a 2026-os világbajnokságig szóló szerződését.
Hezbollah-vezető: a Hamász „az ellenállás tengelye” egészének nevében tárgyal
A radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet az úgynevezett „ellenállás tengelye” egészének nevében tárgyal Izraellel, s megállapodás esetén a Hezbollah libanoni milícia is fel fog hagyni műveleteivel külön egyeztetések hiányában is – jelentette ki szerdán Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője.