Berlini sikerrel startolt a pályán. Másodéves, rendező szakos egyetemistaként. Ezüst Medvét nyert Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjében nyújtott játékáért. Egy tini, aki apját hibáztatja anyja haláláért. Kizlinger Lilla korán lett felnőtt, és nem kis tervekkel szántja a világot. Rebellis természet. Nem ismer lehetetlent. A falon is átmegy.
Keresés
Az Iszlám Állam áldozatait rejtő tömegsírra bukkantak Irakban
Az Iszlám Állam terrorszervezet által lemészárolt több mint száz ember holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Irakban – erősítette meg egy illetékes kormányzati tisztségviselő vasárnap az AFP francia hírügynökségnek.
Holczhei és Varga ismét első Nemesócsán
Négyből három címvédő is rajtolt, ketten újra nyertek az V. Nemesócsai Futáson. Mégpedig a rövidebbik, 3 km-es távon, mely – mint tavaly – ismét a komáromi Holczhei Dávid és az alistáli Varga Zita elsőségét hozta.
Fehérneműk a történelem sodrában
Megnyílt Mi rejlik a ruha alatt? c. vándorkiállítás a Duna Menti Múzeumban (DMM), amely a nyár végéig látható a Zichy-palotában.
Mit tehetünk, mire van jogunk, ha (sokat) késik, vagy törlik a járatunkat?
Hosszú, akár 5–10, vagy még ennél is több órát meghaladó késések, járattörlések, késő, majd végül korábban induló gép, légitársasági trükközések – csak néhány címszó az elmúlt napok híreiből. És akkor a nagy dubaji özönvízről nem is beszéltünk. Pedig még csak most kezdődik a főszezon, így érdemes megismételni, milyen jogai vannak a légi utasoknak, mit várhat el a légitársaságtól késés, járattörlés esetén, és melyek azok az esetek, amikor akár még anyagi kártérítést is kérhet a fuvarozótól.
Helyezkedés a bizonytalanban
A tavalyi parlamenti választást követő kormányváltás, a Robert Fico ellen májusban Nyitrabányán történt fegyveres merénylet, a júniusi EP-választás szlovákiai kimenetele, illetve az új köztársasági elnök, Peter Pellegrini négy hete lezajlott beiktatása után merre tart az ország a demokrácia és a jogállam megtartásának dolgában? Grendel Gábor parlamenti képviselővel (Slovensko-Nova), korábban jeles újságíróval beszélgettünk.
Tour de France – Pogacar szárnyalt a Pireneusokban, nagy lépést tett az összetett siker felé
Tadej Pogacar nagy fölénnyel nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny második hetét lezáró vasárnapi hegyi etapot, ezzel jelentősen növelte előnyét összetettben.
Vágára látogatott a Lisztessel, Pintével és Eperjessel felálló Fradi
Június utolsó szombatján látogatott Vágára a Fradi-öregfiúk focicsapata, de nem ez volt az első alkalom, hogy Mátyusföldön szerepeltek a zöld-fehérek.
Wimbledon – Alcaraz könnyedén védte meg bajnoki címét
A címvédő spanyol Carlos Alcaraz három játszmában legyőzte a szerb Novak Djokovicot vasárnap a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes döntőjében.
Merényletet tervezhetnek a volt montenegrói államfő ellen
A montenegrói rendőrség megerősítette Milo Djukanovic volt montenegrói köztársasági elnök védelmét, a belügyi tárca ugyanakkor közölte, egyelőre nem erősítették meg azokat a médiában megjelent híreszteléseket, amelyek szerint merényletet terveznek a politikus ellen, az ellenőrzés és a külföldi hírszerző ügynökségekkel történő egyeztetés még folyik.