Pozsony. Oroszországba és Kazahsztánba utazik vasárnap a szlovák államfő. Ez lesz Rudolf Schuster első útja a térségbe köztársasági elnökként. Többek között Vlagyimir Putyin elnökkel is találkozik, tárgyalásaik során feltehetően az orosz adósság törlesztésének kérdését is boncolgatják majd.
Keresés
Erősödött a korona
Pozsony. Két hónapos csúcsot döntött az euró/korona árfolyam: az Európai Unió közös fizetőeszközéért egységenként mindössze 43,050 szlovák koronát kell fizetnünk. Ez a Nemzetközi Hitelminősítő Intézet lépésének köszönhető, amely Szlovákiát előnyösebb kategóriába sorolta.
Áramtolvajok a Luníkon
Kassa. 194 áramtolvajt lepleztek le a főleg romák által lakott Luník IX. lakótelepen. Az áramszolgáltató vállalat a rendőrséggel együtt tegnap reggel 650 végpontot ellenőrzött. Egyébként nem ez volt az első akció a „fekete” fogyasztók ellen, de ilyen részletes ellenőrzés még nem volt.
Eljárás a hanyag szülők ellen
Rimaszombat. Már száznyolcvan eljárás van folyamatban a gyermekük nevelését elhanyagoló szülők ellen – közölte a járási rendőr-főkapitányság. Pontosabban: a szülők nem törődnek azzal, hogy gyermekeik néha száz-kétszáz órát is mulasztanak az iskolában. Nem titok, hogy főleg roma csemetékről van szó.
Növekedő illegális határforgalom
Diósjenő. Harmincnégy afgán állampolgárt vettek őrizetbe a magyar hatóságok a szlovák határtól nem messze fekvő település határában. Az illegális bevándorlók embertelen körülmények között zsúfolódtak össze egy kisteherautóban, amelyet egy magyar állampolgár vezetett. Bevallották, hogy határsértésre készültek.
A demokrácia ünnepe
Pozsony. Tegnap hivatalosan megkezdte működését a Központi Választási Bizottság (ÚVK).
Meg fogunk egyezni
Pozsony. „A kormány nem fogad el a programjával ellentétes törvényeket” – válaszolta Mikuláš Dzurinda a parlamentben Ľubomír Andrassy kérdésére, hogyan lehetséges, hogy tandíjat vezetnek be a főiskolai levelező tagozatokon.
Visszaülnek az asztalhoz
Pozsony. A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja (KOZ) viszszatér a tárgyalóasztalhoz, és kész folytatni a szociális párbeszédet – jelentette ki Ivan Saktor, a KOZ elnöke. Ennek oka: elhárult a gázáremelés veszélye, illetve nem valószínű, hogy a gáz árát jövőre emelnék.
Központosított pénzek
Pozsony. Változás várható a határon túli magyaroknak támogatást nyújtó magyarországi közalapítványok működésében, jelentette be Németh Zsolt külügyi államtitkár vasárnap a Duna Televízióban. Létrejön egy közhasznú társaság (kht.), mely valamennyi közalapítvány adminisztratív ügyeinek intézését végzi majd. A kht.
Feljelentik a statisztikai hivatalt?
Pozsony. „Nem találtam egy roma asszonyt sem, akit törvénytelenül sterilizáltak volna. Csak olyanokkal beszéltem, akiket beleegyezésükkel vetettek alá e beavatkozásnak.