Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete egy éve indította be a Komenský Egyetem Magyar Tanszékével a Comenius vendégelőadások rendezvénysorozatát.
Keresés
Több pénz Petőfi szobrának felújítására
Pozsony. Magyarország idén csaknem 19 millió forintot (kb. 3,2 millió korona), Szlovákia pedig mintegy 4,6 millió koronát fordít a két állam „közös kulturális identitását” jelképező szlovákiai műemlékek felújítására, illetve egyes építészeti értékek számbavételére.
Önálló munkára neveli a diákokat
Somorja. Három oktatási intézmény képviselőinek egy héten át tartó találkozója kezdődött tegnap a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban.
Mindenkinek a maga skatulyája
A hiba az én készülékemben lehet. Riadtan figyelem magam, körülöttem mindenki remekül mulat, a színészek is láthatóan élvezik a szerepüket. A Kaviár és lencse jól megírt, pörgős vígjáték, sőt kicsit több is annál. A rendezés is korrekt. Mégsem ragad magával a dolog.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
A kegyelmes urak is lehetnek kegyetlenek.
Juhász GyulaNÉVNAP
Aliz
Héber eredetű név, de már ősidők óta honos a germán nyelvekben is. Jelentése harcos, nemes és bölcs. Magyarországon nem volt igazán kedvelt, III. Béla király feleségének testvére ugyan már viselte, de ő idegen származású volt.
Funar (fehér) port hintett
Bukarest. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester közölte: gyanús port és anthrax-fertőzéssel való fenyegetést tartalmazó levelet kapott Magyarországról. E bejelentést kételyeinek fenntartásával hangoztatva ismertette a tegnapi román sajtó.
Kövér László lehet Várhegyi utódja
Budapest. A közszolgálati magyar televízió értesülése szerint Várhegyi Attila lemondott államtitkár helyét Kövér László, a Fidesz – Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke foglalhatja el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. A hírt a tárcánál nem cáfolták, és nem is erősítették meg – hangzott el. (MTI)
Jövedelmező oltóanyag
Bécs. Több európai kormány himlő elleni oltóanyagot rendelt a Berna-Biotech cégtől, tekintettel a jelenlegi világpolitikai helyzetre, a biológiai fegyverekkel való terrorcselekmények lehetőségére.
Tömeges megbetegedés
Guvahati. Tízezer gyermek megbetegedett, és egy kislány meg is halt az indiai Asszám szövetségi államban, miután a vakság megelőzésére irányuló, ENSZ-támogatású orvosi akció keretében helyi orvosok valószínűleg túladagolták a gyerekeknek adott A-vitaminos gyógyszert.
Vajdasági autonómia
Belgrád. A Vajdaságban megkezdik a tartományi alkotmány kidolgozását. Erről a legnagyobb vajdasági pártok vezetői hétfőn, a késő éjszakába nyúló szabadkai megbeszélésükön állapodtak meg. A találkozó házigazdája Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetségi elnöke volt.