Vajdasági autonómia

Belgrád. A Vajdaságban megkezdik a tartományi alkotmány kidolgozását. Erről a legnagyobb vajdasági pártok vezetői hétfőn, a késő éjszakába nyúló szabadkai megbeszélésükön állapodtak meg. A találkozó házigazdája Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetségi elnöke volt.

Belgrád. A Vajdaságban megkezdik a tartományi alkotmány kidolgozását. Erről a legnagyobb vajdasági pártok vezetői hétfőn, a késő éjszakába nyúló szabadkai megbeszélésükön állapodtak meg. A találkozó házigazdája Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetségi elnöke volt. A megbeszélésen részt vett Mile Isakov, a Vajdasági Reformpárt (RV) vezetője és Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke, illetve egy tucatnyi tartományi civil szervezet vezetője. Kasza József bejelentette: azonnal hozzálátnak a vajdasági alkotmánytervezet kidolgozásához, nem várnak arra, hogy elkészüljön Jugoszlávia és Szerbia új alaptörvénye. Újvidéken közös irodát nyitnak és munkacsoportot alakítanak a feladat megvalósítása érdekében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a Vajdaságban lehetséges népszavazást kezdeményezni. Kasza szerint ezt a kérdést még részleteiben tisztázni kell, de annyi biztos, ha referendumot rendeznének, az a tartományi vagyon és források felhasználására vonatkozna. Isakov elsődleges fontosságú feladatnak nevezte az alkotmánytervezet kidolgozását, illetve azt hogy a tartomány mihamarabb átvegye azokat a jelenleg köztársasági illetékességbe tartozó hatásköröket, amelyek a hatályos szerb alkotmány értelmében is átadhatók a Vajdaságnak. Csanakot az újságírók egy minapi kijelentésével kapcsolatosan kérdezték, amely szerint „a vajdasági autonómia már túlhaladott kérdés, és a tartománynak köztársasággá kell válnia”. Csanak – aki a tartományi parlament elnöke is – közölte: ez már régóta pártja álláspontja, de mindez nem jelenti azt, hogy az LSV nem fog küzdeni az autonómiáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?