Tűzszünetet hirdetett a Hamász

Gáza/Jeruzsálem/Ramalláh. A Hamász szélsőséges iszlám szervezet tegnap bejelentette, hogy leállítja az Izrael elleni öngyilkos merényleteket és az izraeli célpontok elleni tüzérségi támadásokat. A Hamász erről szóló közleményét röplapokon hozták nyilvánosságra Gázában.

Gáza/Jeruzsálem/Ramalláh. A Hamász szélsőséges iszlám szervezet tegnap bejelentette, hogy leállítja az Izrael elleni öngyilkos merényleteket és az izraeli célpontok elleni tüzérségi támadásokat. A Hamász erről szóló közleményét röplapokon hozták nyilvánosságra Gázában. A terrorista eszközökkel harcoló szervezet egy magas rangú képviselője két nappal korábban már bejelentette Izrael elleni akcióinak felfüggesztését, de azt a szervezet egyik másik vezetője rögtön cáfolta is. A Hamász szerdán még azt közölte, hogy a támadások szüneteltetéséről szóló belső döntést hivatalosan nem fogják bejelenteni. Izraelben tegnap óvatosan fogadták a Hamász közleményét, a védelmi minisztérium szóvivője kijelentette: a tények alapján fogják megítélni a szélsőséges szervezet állásfoglalását. Közben az AFP palesztin forrásokból úgy értesült, hogy Abdul Aziz Rantiszi, a Hamász egyik vezetője hajlandó feladni magát a palesztin rendőrségen. Gázában ugyanis tegnapra virradóra Rantisszi letartóztatását megakadályozta a szélsőséges szervezet több száz híve.

Egy kamaszfiú meghalt a Palesztin Hatóság biztonsági erői és az iszlám radikális Hamász milicistái között éjszaka a Gázai övezet északi részén lezajlott összecsapások következtében, és húsz ember megsérült. Előzőleg palesztin rendőrök és felderítő ügynökök megakadályoztak öt Hamász-fundamentalistát abban, hogy házilagos készítésű aknavetőjükkel zsidó telepekre lőjenek. Erre a Hamász-tagok automatafegyverrel tüzet nyitottak a biztonságiakra, és ötöt megsebesítettek közülük. Ezután hajsza kezdődött, s a rendőrök végül elfogták a Hamász-tagokat. Egy másik Hamász-csoport azonban megpróbálta kiszabadítani őket. Újabb lövöldözés robbant ki, amelyben egy 16 éves fiú meghalt. Az összecsapások tegnap reggel is folytatódtak.

Az izraeli kormány nem engedi meg az idén Arafatnak, hogy Betlehembe menjen karácsonykor, hacsak őrizetbe nem véteti addig az október 17-én megölt Rehavam Zeévi izraeli miniszter merénylőit – jelentette tegnap az izraeli közszolgálati rádió. „Arafat még nem kérte, hogy Betlehembe mehessen, de ha megtenné visszautasításban lenne része” – közölte egy illetékes.

Simon Peresz izraeli külügyminiszter és Ahmed Korei, a Palesztin Törvényhozó Tanács elnöke puhatolózó tárgyalásokat folytat egy olyan új rendezési terv részleteiről, amely előirányozza a független palesztin állam kikiáltását. Peresz javaslata szerint a palesztin állam az A zónában (a palesztin autonómia fennhatósága alatti területeken) és a B zónában (a vegyes izraeli–palesztin fennhatóság alatt álló területeken), vagyis a Gázai-övezet jó részén és Ciszjordánia területének negyven százalékán jönne létre. Ez lenne a rendezés első szakasza. A következő szakaszban az új palesztin állam tárgyalna Izraellel a megszállt területek maradékának státusáról, a jeruzsálemi rendezésről és a menekültek ügyéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?