Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal az általános mezőgazdasági összeírás keretében eddig a 796,6 ezer mezőgazdaságilag aktív háztartás és a 21,6 ezer agrárszövetkezet mintegy 80 százalékát térképezte fel.
Keresés
Nem támogatjuk a fegyverexportot
Pozsony. Szlovákiát mindig a fegyverexportot szigorúan ellenőrző országok között tartották számon – közölte a védelmi minisztérium államtitkára a legutóbbi ENSZ-jelentésre reagálva, amely a Libériával szembeni fegyverembargóval foglalkozik. Rastislav Káčer elmondta: Szlovákia nem támogatta az illegális fegyverkivitelt.
A NATO-főtitkár levele
Pozsony. Levelet kapott a NATO főtitkárától a szlovák miniszterelnök: George Robertson egyebek között megköszöni, hogy Mikuláš Dzurinda is fogadta őt ittjártakor.
Ismét közeledünk a Nyugathoz
Pozsony. A tizenöt évnél idősebb szlovákiai polgárok 38 százalékának van maroktelefonja – derül ki a GfK Slovakia társaság október elején készített közvélemény-kutatásából. Pozsonyban ugyanakkor fordított az arány: csupán az emberek 41 százalékának nincs ilyen készüléke.
A HZDS titokzatos kínai útja
Pozsony. Kínai meghívásra Pegkingben tárgyal a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) küldöttsége, élén a párt külkapcsolatokért felelős alelnökével. Rudolf Žiak találkozott a kínai kommunista párt magas rangú képviselőivel és megismerkedett az ország belpolitikai helyzetével.
Matica: ne engedélyezzék a státustörvényt
Pozsony. A Matica slovenská közgyűlése egyebek között azt követeli a kormánytól és a külügyminisztériumtól, hogy ne engedélyezze a határon túli magyarokról szóló törvény szlovákiai alkalmazását.
Nyílt levél az államfőnek a függetlenektől
Pozsony. Nyílt levéllel fordultak az államfőhöz a Nagyszombati kerületben a megyei önkormányzati választásokon induló független képviselőjelöltek, szerintük ugyanis a polgárokat nem tájékoztatják megfelelően a december elsején sorra kerülő voksolásról.
Gyors beavatkozás a gyorsétteremnél
Pozsony. Négy, zsarolással gyanúsított férfit tartóztattak le szerdán este a rendőrség különleges egységei Pozsonyban, a Nagyszombat felé vezető út melletti McDonald’s gyorsétterem előtt.
Felfüggesztett büntetés ifj. Černáknak
Pozsony. Bűnösnek találta ifj. Ľudovít Černákot a Pozsonyi Kerületi Bíróság, és a tegnapi fellebbviteli tárgyaláson tizenhat havi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A volt gazdasági miniszter fiának ezenkívül nyolcvanezer koronás kártérítést kell fizetnie, sőt öt évig nem ülhet volán mögé.
Részegek randalírozása
Érsekújvár. Két, érsekújvári illetőségű, 20–30 éves részeg potyautas randalírozott szerdán az Érsekújvár és Udvard közötti vasúti szakaszon – tájékoztatta lapunkat Jozef Búranský, a vasúti rendőrség szóvivője.