Iszlám szélsőségesek tizenhét embert mészároltak le az Algírtól 160 kilométerrel nyugatra fekvő Aarib településen.
Hivatalos források a halottakon kívül négy sebesültről is említést tettek.
Iszlám szélsőségesek tizenhét embert mészároltak le az Algírtól 160 kilométerrel nyugatra fekvő Aarib településen.
Hivatalos források a halottakon kívül négy sebesültről is említést tettek.
A romániai magyar kisebbség tájékoztatásában végzett kiemelkedő tevékenységéért Kisebbségekért díjjal tüntették ki a Román Televízió 1990-ben újjáalakult magyar szerkesztőségét.
Az Izvesztyija című orosz napilap pénteken megjelent értékelése szerint egy új afganisztáni polgárháború árnyékát vetítheti előre, hogy Abdul Rásid Dosztum tábornok üzbég hadúr bojkottálja a bonni Afganisztán-értekezleten létrehozott kabuli egységkormányt.
Csak nagyon lassan áramlik a külföldi tőke az országba – állapítja meg a napilap jegyzetírója. Ennek oka szerinte az, hogy Szlovákia szomszédaitól eltérően nem tagja a NATO-nak, és az OECD-be is csak nemrég lépett be. A befektetők számára azonban fontos lenne egy biztonsági „ernyő”.
A belügyminiszterrel készített interjút a lap. Ivan Šimko szerint a társadalom nincs felkészülve a bevándorlók hullámára.
Nem szerencsés lépés bírálni a jelöltállítás mikéntjét és a jelöltek személyét, hiszen arról az MKP legfelsőbb képviseleti testülete döntött, miután megkapta helyi szervezeteitől a személyi javaslatokat.
A Dunaszerdahelyi járás választópolgárainak köszönet jár azért, hogy az MKP színeiben induló jelölteket bejuttatták a nagyszombati megyei önkormányzatba.
Nem tudom felfogni, miért ér minket évről évre meglepetésként a hó. Pedig aki tanult egy kis földrajzot, az tudja, hogy a mérsékelt égöv egyik jellegzetessége a négy évszak változása. Azt is tudnia kell, hogy Szlovákia ebbe az éghajlati övezetbe tartozik. Az északi szélesség 47. és 49.
A kollégám bele fog pusztulni a lakásfelújításba. Ez szinte bizonyos, régóta figyelem az árulkodó jeleket, sőt többeknek is feltűnt, hogy ez a nyugodt, kiegyensúlyozott ember egy ideje csapkod, káromkodik, ingerülten társalog riportalanyaival, lefogyott, karikás a szeme, házassága pedig romokban.
Van a világon jogtudós, aki megnyugtató választ tudna adni a kérdésre: a jogsértést törvénnyel megalapozó politikust és a jogszabályok által „legitimált” megtorlásokat vezénylő generálist kell-e elsősorban felelősségre vonni vagy az őrmesteri rangban serénykedő verőlegényt?