Pozsony. Ötvenéves hőmérsékleti rekord dőlt meg öt szlovákiai városban. Hétfőre virradóra Nyitrán -19,4 fokig hűlt a levegő, Losoncon -18, Pöstyénben -16,9, Pozsonyban -17,5, Ógyallán pedig -14,2 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála.
Keresés
Londoni roma tüntetés
London. Közép-európai roma menekültek és támogatóik tüntettek tegnap a brit fővárosban hat nagykövetség és a belügyminisztérium előtt. Bár az előzetes hírek szerint a szlovák nagykövetség előtt is meg kellett volna jelenniük, erre nem került sor.
Ki irányítja az al-Kaidát?
London/Washington. Ha a brit csapatoknak sikerülne elfogniuk Oszama bin Ladent, a brit kormány csak akkor adná ki az USA-nak, ha nem végzik ki – közölte Geoff Hoon védelmi miniszter. A britek az emberi jogok európai egyezményére hivatkozva ellenzik, hogy halálra ítéljék a terroristavezért.
Hiányzik a tolerancia
Pozsony. „A rasszizmus a te problémád is” – elnevezéssel kampányt indított az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás. Óriásplakátok és televíziós rövidfilmek segítségével akarják csökkenteni a faji előítélet megnyilvánulásait a szlovákiai társadalomban.
Elhalasztott találkozó
Budapest. A magyar és a szlovák közlekedési miniszterek mára tervezett találkozója a miniszterek más irányú elfoglaltsága miatt elmarad – tájékoztatott a magyar Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (KöVíM). A közlemény szerint a találkozót egy későbbi időpontban rendezik meg.
Nyílt fórumot tartanak
Rimaszombat/Losonc. Ma Közép-Szlovákiába látogat Mikuláš Dzurinda és Bugár Béla. A két pártelnök nyílt fórumokon vesz részt, amelyeken bemutatkozik Jozef Mikuš megyeielnök-jelölt is. Rimaszombatban 11 órától a járási hivatal üléstermében tartják a fórumot, Losoncon pedig 15 órától a Vigadóban. (tt)
Tatrával ütközött a kisvonat
Csetnek. Egy Tatra tehergépkocsival ütközött a hétvégén Csetnek község közelében egy személyvonat. A Pelsőcről érkező kisvonat vezetőjének nem sikerült megakadályoznia az ütközést a sínpályán áthaladó autóval.
Az öröm csokicsillagai
Pozsony. Százötven gyermekotthon lakóinak karácsonyát édesíti meg az a hat mázsa édesség, mellyel a Nestlé Slovakia Kft. kedveskedik a legkisebbeknek. Az egykilós édességcsomagoknak hatezer csehországi és szlovákiai gyerek örülhet.
Egyenruhás embercsempészek
Pozsony. Rendőrségi nyomozás vetett véget két, az ukrán–szlovák határon szolgáló határőr illegális jövedelemkiegészítésének. Ötszáz dollár és ezer korona készpénzért ugyanis lehetővé tették tizenhat indiai illegális bevándorlónak, hogy a zöld határon át Szlovákiába lépjenek.
Nőhet a családi támogatás összege
Pozsony.