Helsinki/Stockholm. Orbán Viktor tegnap két országot – Finnországot és Svédországot – érintő látogatást tett Skandináviában.
Keresés
Várják az elmozdulást
Brüsszel. Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnök szerint csak február végén derül ki, hogy a ciprusi törökök vezetői valóban elmozdulnak-e eddigi hajthatatlan álláspontjukról a szigetország újraegyesítése ügyében.
Háborúzgató hadurak
Gardez/Washington/Kairó. Heves harcok robbantak ki tegnap a kelet-afganisztáni Gardézben a helyi hadurak között, akik a Paktia tartomány feletti ellenőrzésért harcolnak.
Hiteles tájékoztatás
Budapest. A magyar szó varázsán túl szükség van a gyors és hiteles tájékoztatásra, éppen ezért a Duna Televízió hírtelevízióként is szeretne egyre több nézőt meghódítani – jelentette ki Pekár István elnök tegnap, a Kárpát-medencei tudósítóhálózat tevékenységét ismertető rendezvényen.
Idei státusköltségek
Budapest. A kormány a magyarigazolványok kiadásának, illetve a támogatási rendszer kialakításának 2001. évi előkészületeire csaknem 3,5 milliárd forintot biztosított, az igazolványok kiadásának idei költségeit pedig mintegy 3 milliárd forintban állapította meg.
Havel a közvetlen elnökválasztásért
Prága. Václav Havel azt szeretné, ha nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választaná meg utódját.
Újabb öngyilkos merénylet
Jeruzsálem/Betlehem/Damaszkusz/Ammán. Az öngyilkos merénylő meghalt, további három izraeli súlyosan megsebesült abban a robbantásban, amely tegnap reggel a Tel-Avivtól északra lévő Taibe településen történt.
Tiltakozó érintettek
Bagdad/Szöul/Teherán/Gáza/Damaszkusz. Néhány órával az amerikai elnöknek az Unió helyzetéről mondott beszéde után többen is reagáltak azon államok közül, amelyeket George Bush a terrorizmus támogatóinak nevezett. Irak például élénken tiltakozott a bírálatok ellen, Észak-Korea viszont tüntetőleg nem kommentálta Bush kijelentéseit.
Villámbetörés a zálogházban
Pozsony. Mindössze 15 percre volt szüksége egy betörőnek arra, hogy a kirabolja a galgóci zálogházat. Az eltulajdonított aranyékszerek értéke 800 ezer koronára tehető. Egyelőre nem világos, az elkövető honnan tudta, hogy negyed és fél tíz között a ház munkatársa nem lesz a pult mögött.
Gázkazánt loptak egy szállóból
Kassa. Egy 170 ezer korona értékű gázkazánt loptak el a kassa-vidék járásbeli Csány strandhoteléből. A tolvaj könnyűsszerel eltávolította a kerítésen függő lakatot és betörte a kazánház ajtaját. (t)