A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat, a TIT Stúdió és az Uránia Ismeretterjesztő Alapítvány pályázatot hirdet 10-18 éves diákok számára tetszőleges természettudományi és műszaki tematikájú, tárgyú, jellegű diákalkotások megvalósítására.
A pályaművekkel szemben támasztott követelmények:
1.
Keresés
FELHĺVÁS
Tanszercsomagokkal várják az elsősöket
A kedvezménytörvény kapcsán napjainkban sokat beszélünk a gyermeküket magyar iskolába járató családok támogatásáról, pedig hasonló támogatási rendszer a különböző hazai és anyaországi szervezeteknek köszönhetően már eddig is működött.
Egy új nemzedék kér bebocsátást
2001 nyarán újabb antológiával lett gazdagabb a (szlovákiai) magyar irodalom. A Gombaszögön megrendezett III. Fiatal ĺrók Alkotótáborában tartották bemutatkozó felolvasóestjüket az Artfalatok című antológia fiatal szerzői.
Békepártiak Arafatnál
Rámalláh. Mintegy háromszáz izraeli békepárti kereste föl szombaton Jasszer Arafat palesztin elnököt a lezárt Rámalláhban.
Kimentett tengerészek
London. Brit mentők egy kockázatos akcióban szombaton kimentettek 17 francia halászt a Skócia partjainál kitört viharban sodródó hajójukról. Ezzel egy időben a brit parti őrség is kimentette egy orosz teherhajó 16 tengerészét Anglia délnyugati partjainál. (MTI)
Öldöklés Nigériában
Lagos. A hausza és a joruba etnikum tagjai szombat óta öldöklik egymást a Nigéria gazdasági központjának számító Lagos külvárosában. A szemtanúk szerint holttestek hevernek mindenfelé, és fekete füst gomolyog az égre a felgyújtott házakból.
Merénylet Szomáliában
Mogadishu. Robbanás volt a szombatra virradó éjszaka a szomáliai miniszterelnök rezidenciáján. Négyen megsérültek, de az épületben tartózkodó Hasan Absir Farah kormányfő sértetlen maradt. A szomáliai ideiglenes kormány tagjainak védelmét megerősítették.
Reménykednek a szenvedők
Kabul. Hó lepte be szombaton az afgán fővárost: a téli csapadék reményt önthet az elmúlt évtizedek törzsi háborúi és a három éve pusztító szárazság miatt szenvedő ország éhínségtől elgyötört lakóinak szívébe. (MTI)
Orosz kútfúrás Irakban
Bagdad. Összesen 45 olajkút fúrására kapott az iraki államtól megbízást az orosz Zarubezsnyeft olajvállalat – jelentette az iraki sajtó, amely szerint a megbízáshoz az ENSZ is hozzájárult. A kirkuki olajmezőn végzik majd a fúrásokat, a munkák kezdésének még nincs konkrét időpontja.
Tréfás kedvű pakisztáni kamasz
Iszlámábád/Washington. Szombaton is teljes volt a bizonytalanság a Pakisztánban elrabolt amerikai újságíró, Daniel Pearl sorsát illetően. A CNN amerikai hírtelevízió szerint állítólagos fogva tartói – közép-európai idő szerint szombat hajnalban – elektronikus levélben azt közölték, hogy megölték túszukat.