London. A Pentagon és a CIA megkezdte az előkészületeket egy néhány hónapon belül végrehajtandó Irak elleni támadásra, mintegy 200 ezer amerikai katona részvételével – írta tegnap diplomáciai forrásokra hivatkozva a The Guardian.
Keresés
Nem volt védett a Vizsolyi Biblia
Budapest. Magyarországon jelenleg 400 ezer védett műtárgy található, de számos fontos érték – köztük a napokban ellopott Vizsolyi Biblia – nem tartozik ezek közé. Főként az egyházi javak őrzése megoldatlan, s más műtárgyak százezreihez hasonlóan nincsenek nyilvántartásba véve.
Magyar–orosz kereskedelmi háború
Moszkva. Martonyi János magyar külügyminiszter szerdai moszkvai tárgyalásain nem sikerült rendezni a két ország közötti vitás kérdéseket, Moszkva és Budapest továbbra is kereskedelmi háborút vív egymással.
Internetes támadásra katonai válasz
Washington. Az Egyesült Államok bármilyen rendelkezésére álló eszközzel, így katonailag is válaszolhat, ha más ország vagy terrorista csoport részéről internetes támadás éri – hangzott el a szenátus igazságszolgáltatási albizottságának meghallgatásán.
Milosevics vádol
Brüsszel. Szlobodan Milosevics tegnap azzal vádolta a Nyugatot, a NATO-t és a nemzetközi tömegtájékoztatást, hogy hazugságok óceánjával és manipulációkkal készítették elő a Jugoszlávia ellen 1999 márciusában indított légi támadásokat.
Indokolt esetben nem kell fizetni
Pozsony. A községek bizonyos esetekben elengedhetik a hulladékszállítási illetéket. Viera Krakovská, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) alelnöke elmondta, a települések indokolt esetben eltekinthetnek az illeték befizetésétől.
Újabb áradások várhatók
Nagykapos. Ismét másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Latorcán, mivel vízszintje Nagykaposnál elérte 626 centiméter. Elsőfokú készültség van érvényben a Bodrogon is, melynek vízállása elérte a kritikus 662 centimétert. Mivel Ukrajnában esett és intenzíven olvad a hó a Tiszán is további árhullám várható.
Tetten érték az autótolvajt
Pozsony. Autólopáson értek Pozsonyban egy nagykürtösi járásbeli 24 éves férfit. A rendőröket a járókelők riasztották, mert feltűnt nekik, hogy a férfi a parkoló autók között leselkedik. A rendőrök akkor léptek közbe, amikor a tolvaj megpróbálta begyújtani az egyik gépkocsit. (SITA)
Fejszével fenyegetett
Pozsony. A rendőröknek kellett jobb belátásra bírni azt a 40 éves pozsonyi férfit, aki szerdán este fejszével és egy 10 centiméteres késsel megfenyegetett három katonát. A férfit beszállították a rendőrőrsre, ahonnét éjszaka két órakor engedték ki.
Lebukott a nyugdíjas zsaroló
Nyitra. Bűnvádi eljárás indult szerdán egy 48 éves aranyosmaróti rokkantnyugdíjas ellen, aki megzsarolt egy 33 éves cseh állampolgárt. A nyugdíjasnak tudomására jutott, hogy a cseh férfi engedély nélkül munkásokat alkalmaz, a valóság elhallgatásáért előbb 30 ezer koronát, majd ennek dupláját követelte a munkaadótól.