Nána. Egy évvel ezelőtt jegyezték be a Limes Anavum regionális kulturális társulást, mely céljaként tűzte ki a régió történelmi, néprajzi értékeinek feltárását, a hagyományok őrzését, ápolását. Az évzáró közgyűlésen Dániel Erzsébet elnök elmondta, a közeljövőben a Limes Anavum fonóház létesítését tervezi a régióban.
Keresés
Pártelnök a lista élén
Pozsony. Pavol Hrušovský elnök vezeti a KDH választási listáját – döntött szombaton a párt országos tanácsa. Hrušovský szerint a KDH a választások győztese kíván lenni, mert az nyer, aki kormányt alakít.
Járadékot, amíg élnek
Pozsony. Egyelőre senki sem dolgozott ki tervezetet arra, hogy a volt törvényhozók életjáradékot kapjanak – nyilatkozta a parlament szociális ügyi bizottságának tagja. Jozef Krumpolec a bizottság alelnökével, Marián Mesiarikkal együtt állítólag azok közé tartozik, akik kezdeményezik egy ilyen járadék bevezetését.
Geönczeöl az új elnök
Párkány. A beneši dekrétumok eltörlését és Esterházy János két világháború közötti szlovákiai magyar politikus rehabilitálását követelte a Magyarok Világszövetsége szlovákiai országos tanácsának szombati párkányi tisztújító közgyűlése. A szervezet új elnöke a lévai származású Geönczeöl Gyula lett.
Összehozni, nem elválasztani
Tíz évvel ezelőtt kezdte meg működését a Duna Televízió. Pekár Istvánt, az intézmény elnökét az eltelt egy évtizedről és terveikről kérdeztük.
Horoszkop
Ne álmodozzon elérhetetlen dolgokról, tűzzön ki maga elé reális célokat. Egyik barátja elárul egy nagy titkot, amit Ön szeretne továbbadni. Ne tegye!
Legyen éber, hogy időben meg tudja ragadni a kínálkozó lehetőségeket.
Kisebb forgalom Csehországban
Prága. Decemberben az előző hónaphoz képest 0,4%-kal csökkent Csehországban a kiskereskedelmi eladások volumene, amire két éve nem volt példa.
Javuló gazdaság Németországban
Frankfurt. A német pénzügyminiszter, Hans Eichel szerint a német gazdaság növekedése az év végére elérheti a 3%-ot. A pénzügyminiszter egyáltalán nem tartja meglepőnek, hogy nemzetközi szervezetek 2003-ra 2,5-3%-os német gazdasági növekedést becsülnek.
Távozó munkavállalók
Pozsony. Amíg Szlovákiában napjainkban csak 12 529 korona az országos átlagbér, addig Nyugat-Európában egy alacsony beosztásban legálisan dolgozó szakképzett szlovákiai munkavállaló többnyire 40 ezer korona felett keres.
Lassuló lakásépítés
Pozsony. A kormány által az idei évre tervezett 18 ezer lakásból januárban 845-öt sikerült átadni, ami 212-vel kevesebb, mint a tavalyi év első hónapjában. Járási hivatalaink ezzel egyidőben 635 építési engedélyt adtak ki, ami szintén kevesebb, mint tavaly, amikor januárban 753 lakás építését kezdték meg.