Pozsony. A kormányban másodikként Ivan Šimko belügyminiszter is aláveti magát az úgynevezett biztonsági ellenőrzésnek. Jozef Stank védelmi miniszter után Šimko is kitöltötte azt a kérdőívet, amely sok más adat mellett a kérvényező anyagi helyzetére és korábbi munkahelyeire is kíváncsi.
Keresés
Nem emeli a benzin árát a Slovnaft
Pozsony. A Slovnaftnál ezen a héten változatlanok maradnak az üzemanyagárak; a gázolaj húsz fillérrel lesz olcsóbb, vagyis 27,50 koronába kerül mától. A részvénytársaság a Brent olaj hordónkénti világpiaci átlagárának növekedésével és a korona dollárral szembeni megerősödésével indokolja az árak pillanatnyi stabilizációját. (SITA)
Erősítik a gátakat
Zemplén. Az árvizek okozta károk helyreállítása, valamint a megelőző és árvízvédelmi intézkedések keretében a Bodrogi és Hernádi Vízügyi Igazgatóság tavaly 27 millió korona értékű beruházást valósított meg a keleti folyók térségében.
Kapnak, de nem eleget
Kassa. A megnövekedett költségvetésből idén több jut a magyar intézmények részére. A Thália színház 2002-ben 24,5 millió koronát kap majd, a királyhelmeci magyar alapiskola pedig az épület rendbetételére 20 millió koronát költhet.
Kötelező lenne a tagság
Kassa. A Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara kassai kirendeltsége tevékeny évet tudhat maga mögött, annak ellenére, hogy az állami szervekkel való együttműködésük még mindig nem mondható zökkenőmentesnek.
Öngyilkos nyugdíjas
Szepsi. Szombat reggelre felakasztotta magát az a 62 éves nő, akit kedd óta kerestek a helyi lakosok, a rendőrség, a tűzoltóság, valamint a vadásztársaság önkéntesei. A nyugdíjas hölgy hétfő éjjel ismeretlen helyre távozott otthonából, és egy búcsúlevelet hagyott hátra fia számára.
Elítélik a tiltakozást
Pozsony. A Magyarok Világszövetsége szlovákiai országos tanácsa szombati közgyűlésének résztvevői nyilatkozatban tiltakoztak az Új Szó pénteki számában megjelent közlemény ellen.
Javult a kerület anyagi helyzete
Kassa. Megalakulása óta az idei az első év, amikor nincs létbizonytalanságban a Kassai kerület államigazgatása. Ez annak köszönhető, hogy a hivatal költségvetésének kiadási oldala 1,2 milliárd koronával emelkedett. A kerület így az idén több mint 9 millió koronából gazdálkodhat.
Márciustól új hivatalvezető
Vágsellye. A meghirdetett, pénteken lejárt határidőn belül négyen jelentkeztek arra a pályázatra, amelyet a városi hivatal elöljárói posztjának betöltésére írt ki Július Morávek polgármester.
Már kampányol a KDH
Nyitra. Tegnap Nyitrán kezdte el országos választási kampányát a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amely Ján Čarnogurský szerint a jelöltek személyes elkötelezettségéről nem pedig a pénzről fog szólni.