Pozsony. Legalább egy hete halott volt az a fővárosi nyugdíjas, akire kedden a saját lakásában lelt a rendőrség. A 73 éves Matej S.-t ismerősei már napok óta nem látták és a nyugdíját sem vette fel. A rendőrök tűzszerésszel szálltak ki, mert a férfi legálisan fegyvereket tartott otthon.
Keresés
Olajat öntött a forrásba
Besztercebánya. Ismeretlen tettes a múlt héten kétszáz liter olajjal szennyezte be Baláže (Besztercebányai járás) egyik ivóvízforrását. Az elkövető a közeli trafóállomásról tizenöt kilogramm színesfémet lopott el, majd olajat öntött a forrásba. A Közép-szlovákiai Villamosművek Rt.
Malaclopó éjjeliőr
Lazany. A helyi szövetkezet 42 éves éjjeliőre testvére közreműködésével a „közösből“ két, egyenként negyven kilós malacot lopott el. A közel hétezer koronát érő állatokat zsákokba gyömöszölték és este kézikocsival vitték volna hazáig a zsákmányt, ha útjukba nem kerülnek a véletlenül arra járőröző rendőröknek.
Elnapolták a tárgyalást
Nyitra. A kerületi bíróság tegnap elnapolta a gyilkossági kísérlettel és illegális fegyvertartással vádolt tanárnő ügyében folytatott tárgyalást. A bíróság meghallgatta a vádlottat és a sértettet, akit 2000 novemberében a tanárnő meglőtt.
Rejtélyes gázolás Martoson
Nyitra. A rendőrség keresi azt az ismeretlen gépkocsivezetőt, aki hétfőn Martos és Vágfüzes között átgázolt egy martosi férfin. A 48 éves L. K. holttestét az út szélén találták meg. Egyelőre nem tudni, milyen típusú gépjárművel gázoltak át a férfin, s azt sem, miért feküdt az úttesten.
1,1 milliárd dohányos a Földön
Pozsony. A világon 1,1 milliárd, vagyis majdnem minden hatodik ember dohányzik – derül ki a az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének(WHO) felméréséből. Számuk a becslések szerint 2020-ra az 1,6 milliárdot is meghaladhatja.
Aknagránátokat vitt a rendőrségre
Rozsnyó. Három aknavetőhöz való lövedékkel állított be az elmúlt szombaton egy 22 éves fiatalember a Rozsnyói Körzeti Rendőrparancsnokságra.
Közös márciusi 15. Esztergomban
Pozsony. A „nemzet egységének jegyében“ és Világ magyarjai a nemzetért! jelszóval a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) idén március 15-én 16 órától Esztergomban tartja meg központi megemlékezését.
A KDH bízik javaslata elfogadásában
Pozsony. „A kormánypártok nem hoztak fel konkrét kifogásokat a KDH kedvezménytörvényt semlegesítő javaslata ellen, ezért meggyőződésem, hogy változtatnak elutasító álláspontjukon“ - nyilatkozta Daniel Lipšic. A KDH alelnöke jelezte, pártja az MKP-val is kész tárgyalni.
Nem várt forgalom
Párkány. A párkányi határátkelő a kezdetekben becsült forgalom többszörösét bonyolítja, naponta több mint 5 ezren lépik át a határt. „A négy hónapja megnyílt átkelő átadása előtt a várható forgalmat mindössze az addig megszokott kompjárat által lebonyolított forgalomra becsültük.