Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) bevételei a tavalyi év végére elérték a 4,01 milliárd koronát, ami csaknem 3%-kal több, mint egy évvel korábban. Az alaphoz tavaly 4314 új kérvény érkezett, melyekből 3780-at fogadtak el, 3,604 milliárd korona értékben. (SITA)
Keresés
Jövőre számíthatunk új autóbuszokra
Pozsony. Idén nagy valószínűséggel sokkal kevesebb pénzt költenek majd a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) gépparkjának felújítására. A mintegy 200 millió koronás állami támogatás elmaradása miatt ugyanis csaknem a harmadával kevesebb pénz jut erre, mint a korábbi években. (SITA)
Másfél millióhoz közelít a Globtel
Pozsony. A Globtel ügyfeleinek száma a napokban meghaladta az 1,4 milliót, miközben a szolgáltató csak az eltelt két és fél hónapban több mint 200 ezer új ügyfelet szerzett. A konkurens EuroTelnek február végén 992 ezer ügyfele volt. (SITA)
Finisel az SPP magánosítása
Pozsony. A szlovák kormány és a Gazprom, a Gaz de France valamint a Ruhrgas alkotta konzorcium képviselői ma írják alá a Szlovák Gázművek (SPP) eladásáról szóló szerződést. A kormányt az aláírásnál Ľubomír Harach gazdasági miniszter képviseli.
A tartásdíj behajtásáról
M. I.: 1996-ban váltunk el. A volt férjem nem fizette a bírósági ítéletben megszabott tartásdíjat, ezért végrehajtást kértem a munkabérére. Azóta a tartásdíjat rendesen kaptam, de a férjem februártól munkahelyet változtatott, és ismét nem kaptam egy fillért sem. Most nem tudom kihez kell fordulnom. Bírósághoz, a munkáltatójához, szociális hivatalhoz, vagy a végrehajtóhoz?
Globális bizonytalanság
Budapest. A szeptember 11-i események hatására világszerte emelkedett a belföldi turizmus forgalma, és nőtt a küldőterületekhez közelebb fekvő, már ismert országok népszerűsége az idei év elején – derül ki a Magyar Turizmus Rt. által összeállított, a szeptember 11-i terrortámadások hatását vizsgáló elemzésből.
Lassú megújhodás
Pozsony. Szomorú évfordulóról emlékeztek meg az USA-ban a múlt héten: pontosan két éve annak, hogy a Nasdaq, az úgynevezett high-tech vállalatok tőkepiaci részvényei elindultak a lejtőn.
Jövőre beindulhat a növekedés
London. Jövőre erős növekedésnek indulnak világszerte a külföldi közvetlen tőkebefektetések a 2001-ben tapasztalt meredek visszaesés és a 2002-ben várható stagnálás után – állapítja meg az Economist Intelligence Unit új tanulmánya a globális befektetési kilátásokról.
Csehországi koszorúzás
Prága. II. Rákóczi Ferenc prágai emléktáblájának megkoszorúzásával emlékeztek meg szombaton délután a csehországi magyarok az 1848/49-es magyar polgári és demokratikus forradalom kitöréséről.
Szlovákiában tavaly öten haltak meg
Besztercebánya. Szlovákiában még egyszer sem fordult elő a Creutzfeld–Jakob-kór legújabb formája, melyet a szakértők a kergemarhakór emberi változataként emlegetnek. „Hagyományos” Creutzfeld–Jakob-kórban tavaly öt személy halt meg. Az áldozatok kora 52 és 60 év között mozgott.