Második asszójában is nyerni tudott – mégpedig fölényesen –, ezzel negyeddöntőbe került a párizsi olimpián a tőröző Pásztor Flóra.
Keresés
Kéry: Az Európai Bizottság szelektív módon kezeli Szlovákiát és Magyarországot
Az Európai Bizottság (EB) gyakran szelektív módon kezeli Szlovákiát és Magyarországot – állította Marián Kéry (Smer), a parlament külügyi bizottságának elnöke a TA3 V politike című vasárnapi műsorában. Véleménye szerint ennek oka az ukrajnai konfliktus megítélésében való különbségekben rejlik. Tomáš Valášek (PS), a külügyi bizottság alelnöke ezzel szemben úgy véli, hogy az EB világosan rámutat a konkrét mulasztásokra, és ennek semmi köze Ukrajnához.
Nagy melegben is óvakodjunk a jeges italtól
A kánikulában jólesik a hideg ital és a fagylalt, de ha túlzásba visszük, annak komoly következményei lehetnek. Ha valaki elveszti a hangját, annak leginkább hangszalag- és gégegyulladás az oka. Vajon a nyári forróságban elfogyasztott jeges italok és fagylaltok befolyásolhatják-e hangszalagjaink egészségét?
Siklósi Gergely magabiztos kezdéssel nyolcaddöntős
Siklósi Gergely taktikus és pontos vívással könnyed győzelmet aratott vasárnap az első mérkőzésén a férfi párbajtőrözők párizsi olimpiai versenyében, ezzel nyolcaddöntőbe jutott.
Többen támadtak rá az asztalnál ülő férfira egy vendéglátóhelyen
Az áldozat sérüléseinek kezelése orvosi ellátást igényelt.
Radványi: Naivak voltunk a hajrában
A komáromiak élvonalbeli debütálása után (1:4 Slovan) a főszereplők értékeltek lapunknak.
Andrásfi Tibor remek győzelemmel a 16 között párbajtőrben
Andrásfi Tibor szép győzelemmel a legjobb 16 közé jutott vasárnap férfi párbajtőrben a párizsi olimpián.
A párbajtőröző Koch Máté kikapott az első mérkőzésén
Koch Máté vereséget szenvedett az első mérkőzésén, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe vasárnap a férfi párbajtőrözők párizsi olimpiai versenyében.
Cseh titkosszolgálati vezető: rendkívül súlyos a nemzetközi biztonsági helyzet
Rendkívül komoly ma a biztonsági helyzet a világban, s ez számos esetben Csehországot is érinti – jelentette ki Michal Koudelka tábornok, a cseh civil elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) igazgatója abban az interjúban, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a ČTK hírügynökség az intézmény megalakulásának 30. évfordulója alkalmából.
Üzemanyagtartályok gyulladtak ki egy ukrán dróntámadás nyomán Oroszországban
Három üzemanyagtartály gyulladt ki egy olajraktárban Oroszország Kurszki területén egy ukrán dróntámadás nyomán szombat éjszaka, áldozatok nincsenek – közölte Alekszej Szmirnov, a térség megbízott kormányzója a Telegram üzenetküldő csatornáján.