Az osztrák hatóságok szerint terrortámadást terveztek a koncertek helyszínén.
Keresés
Képernyőn a Fehérvár, a Puskás Akadémia, a Spartak és a rózsahegyiek
Csütörtökön hét Konferencialiga-selejtező közül választhatunk a tévében.
Mit nézzünk csütörtökön az olimpián?
Csütörtökön már lesz döntő is kajak-kenuban, a csapatsportok pedig már az elődöntős párharcoknál járnak. Érdemes lesz figyelni az olimpiát ma is, mutatjuk, pontosan mikor is.
Most pedig szemetek Keletre vessétek!
Vad publicisztikák jelentek meg a kormányközeli magyar sajtóban arról, hogy ideje Kelet felé fordulni. Ez a szerzőknél elsősorban a kommunisták által irányított Pekinget jelenti és persze a háborúpárti Oroszországot. Egyik sem egy ígéretes választás, és nem ellentmondás nélküli ez úgy, hogy ugyanezek a szerzők és döntéshozók gyakran magukat keresztényként tüntetik fel, és augusztus 20-hoz közeledve szaporodnak a „szentistvánozó” megszólalások is.
Megszűnik a NAKA, gyorsan szervezik át a rendőrséget
A súlyos problémákkal küzdő rendőrség átszervezésekkel próbálná meg legalább részlegesen kezelni a helyzetet. A megoldások a kormánykoalíciónak is tökéletesen megfelelnek, hiszen radikálisan átalakul a szervezett bűnözés elleni fellépés módja. Augusztus végére a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, ismertebb nevén a NAKA megszűnhet, a kormánykoalíció feléleszti helyette a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalt (ÚBOK).
Drámai csatában elődöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresek után 12–10-re legyőzte az olasz csapatot a párizsi olimpia szerdai negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
Úgy tűnik, a tervezett időpontban megtartják a nyíltvízi úszók küzdelmeit
Úgy tűnik, a tervezett időpontban, azaz csütörtökön és pénteken megtartják a női, majd a férfi nyíltvízi úszók küzdelmeit a párizsi olimpián.
Láblógatás Vágán és Vágfarkasdon
Több fontos változás is akad a mátyusföldi labdarúgó-bajnokságok mezőnyében.
Figyelik a Covid-helyzet alakulását a párizsi olimpián
A párizsi olimpia szervezőbizottsága szerint alacsony a számuk a koronavírussal fertőzötteknek, de a játékok házigazdái figyelemmel kísérik a helyzetet.
Terrorfenyegetés miatt fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az ausztriai Taylor Swift-koncerteken
Terrorfenyegetés miatt fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe az ausztriai Taylor Swift-koncerteken – közölte szerdán Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök.