Az ellenzéki PS bizottság létrehozását fogja javasolni a parlament következő ülésén a Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merénylet kivizsgálására. Ezt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be a párt, és bírálta, hogy a nyilvánosság még három hónap elteltével sem tud szinte semmit arról, hol tart a nyomozás.
Keresés
Ismét földgázgondok
Az olimpia és a nyári hőség miatt talán nem vettük annyira észre, hogy az elmúlt napokban ismét téma lett az orosz földgáz. Amikor az ukrán erők a múlt héten váratlanul betörtek Oroszországba, a harcok nagyon közel kerültek Szudzában ahhoz a határkeresztező ponthoz, melyen keresztül az ukrajnai vezetékbe kerül a Szlovákiába is tartó földgáz. Mindkét harcoló fél ugyan arról nyilatkozik, hogy mindent megtesznek a földgáz áramlásáért, de akár egy véletlen baleset is leállíthatja azt.
Biztonsági intézkedéseket vezetett be a köztisztviselők védelmi hivatala
A köztisztviselők védelmét szolgáló hivatal (ÚOÚČ) fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a bejelentett tüntetések számának növekedése miatt. Erről Matej Neumann, a Belügyminisztérium (MV) szóvivője tájékoztatta a TASR-t.
Szlovák nő tanúskodik a Cosa Nostra maffiózók ellen kabítószer-ügyben
Pénz, fegyverek és drogok az olasz maffiától, tanúvédelem, elválás egy kisgyermektől, félelem a saját életünkért, és a külföldi és a saját országunkban dolgozó rendőrök eltérő hozzáállása. Mindez része egy sninai asszony történetének, aki elmeséli, hogyan működött együtt a férje a Cosa Nostrával. Rendőrségünk tétlensége miatt az asszony élete veszélyben van!
A második negyedévben 0,8 százalékkal nőtt a román GDP
A második negyedévben a nyers adatok és a naptárhatással kiigazított adatok alapján is 0,8 százalékkal nőtt a román GDP az egy évvel korábbihoz viszonyítva – közölte szerdán az Országos Statisztikai Hivatal (INS).
Megszállták a prágai Rádiót
Prága, 1967 októbere. Kétezer diák lázadása az ellehetetlenült strahovi kollégiumi körülmények miatt. Prága, 1968 tavasza. Az „emberarcú szocializmus”. Prága, 1968 forró nyara. Szovjet tankok a Vencel téren. Jiří Mádl harmadik rendezése, a Hullámok a hatvannyolcas események forgatagába kalauzolja a nézőket.
SÚLYOS baleset: Elütöttek egy biciklist, mentőhelikopterrel vitték kórházba
Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn a III/2493-as állami úton Selmecbánya közelében.
ENSZ: A venezuelai választások eredményeinek megállapításánál nem biztosították a hitelesség alapvető feltételeit
A múlt hónapban Venezuelában rendezett választások eredményeinek kezelésénél nem biztosították a voksolás hitelességét garantáló alapvető feltételeket: az átláthatóságot és a teljességet – állapították meg az ENSZ szakértői helyi idő szerint kedd este New Yorkban közzétett jelentésükben.
Szlovákiában is elérhetők lettek a Google Pixel telefonok
Mától, azaz augusztus 14-től Szlovákiában is elérhetők a Google okoseszközei, azaz a Pixel okostelefonok, az okos-
óra és a mesterséges intelligenciával kifejlesztett fülhallgató. Ezzel hosszú idő után, a 9-es sorozattól férhetünk hozzá a Google készülékeihez, melyekhez ingyenes prémiumszolgáltatások is járnak.
Egyedülálló játszótérrel bővült a fürdő
„Olyasmit szerettünk volna kínálni a fiatal látogatóinknak, amelyet nem találnak minden sarkon” – mondta Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója.