Az egyetemisták életének talán legnehezebb pillanatai a vizsgákhoz kötődnek. Szinte minden diák összeszorult gyomorral indul el élete első egyetemi próbatételének.
Keresés
Ropd te is a Szőttessel!
A Szőttes népi táncegyüttes holnap 18 órai kezdettel táncházat rendez a Csemadok nagytermében (Május 1 tér 12, Pozsony). Kupecz Mihály és párja gömöri, Reicher Richárd és párja pedig gyimesi táncokat oktat az érdeklődőknek. Ezen kívül lesz még énektanítás és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek az odalátogatók. (ú)
Hős lett a lesifotós
Egy fiatal amerikai fiú rajtakapta és lefényképezte dohányzó igazgatónőjét, a képeket pedig feltette az internetre. A fiatal fiú még csak 17 éves, de már is hősként tekintenek rá társai. A srácnak sikerült lefényképeznie az igazgatónőt dohányzás közben.
Nárciszok napja a suliban
Érsekújvár. Idén első alkalommal, saját készítésű nárciszokat árultak a Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
Egyetemi flörttanfolyam
Mindenki tud eredményesen flörtölni. Vagy legalábbis ezt állítja Ezequiel Lopez pszichológus, aki most a Kanári-szigeteken műhely-tanfolyamot indít A csábítás öröme címmel.
Tiszta szívvel készült alkotások
Érsekújvár. Harmadszor rendeztek versmaratont hétfőn, a költészet napján a Csemadok érsekújvári székházában, ahol ezúttal a Tiszta szívvel rajzverseny több mint ötven pályamunkáját is elbírálták.
Előadás, szórakozás egy helyen
A Galántai Kastély Klub 2003 elején alakult, az első klubest keretén belül táncházat tartottak. Elsősorban fiataloknak szánt estet szerveznek. A klub a Galántai Városi Művelődési Központtal együttműködve alakult, a rendezvények többségének helyszíne a galántai reneszánsz kastély alagsora.
A leglustább pedagógus
Büntetőperrel fenyegették meg azokat az írországi középiskolásokat, akik elindítottak egy internetes oldalt, amelyen bármely iskola tanárjait rangsorolni lehet.
A szép beszéd színvonalas kassai versenye
Kassa. A Szép magyar beszéd verseny országos fordulóját huszonhetedszer rendezték meg Kassán a Márai Sándor Gimnázium, a Thália Színház Márai Stúdiója és a Magyar Közösségi Ház termeiben. A rendezvényre az ország különböző magyar iskoláiból összesen 27 versenyző érkezett.
Egyszerűen közelíti meg a dolgokat
Az ipolybalogi Gyurász Pál az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium harmadik osztályos tanulója. A tanulmányai versenyekben elért eredményeivel és sajátos gondolkodásmódjával hívja fel magára a figyelmet.