A Csemadok szímői alapszervezete és a Levédia Kör 2005. augusztus 19-én Szímőn Kantár Csaba emlékére A nyelvemet azt nem adom címmel megrendezi az ifjú tollforgatók és performerek Kárpát-medencei találkozóját.
Keresés
Tavaszi pozsonyi diáknapok
Az Agora, a Pozsonyi Akciók Szervezése és a Magyar Ifjúsági Közösség idén is megrendezi a tavaszi pozsonyi diáknapokat, mely jövő hét keddtől, azaz április 19-től 27-ig tart.
Kezdők II. Nemzetközi dzsúdóversenye
Nádszeg. Múlt hétvégén a mátyusföldi faluban nemzetközi gyermek dzsúdóversenyt szerveztek. A nagyszabású sporteseményen 120 versenyző mérte össze erejét Szlovákiából, Csehországból és Magyarországról.
Réka németül írja a képregényeit
Nyelvi tagozatos iskolaként emlegetik az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnáziumot, ahol emelt óraszámban oktatják az idegen nyelvet. Az intézmény nyolcéves tagozatára jelentkező diákok az alapiskola negyedik osztálya után, német és angol nyelvet tanulhatnak a járási székhelyen.
Miért sárgulnak a szobanövények?
Milyen jó lenne, ha a növények beszélni tudnának! Nos, ha a növények nem is beszélnek, kommunikációra azért képesek. Elsárgulnak leveleik, ha valamiben hiányt szenvednek. A túlöntözés és a vízhiány tünetei hasonlóak. A levelek csúcsa és széle sárgulni kezd, majd a levélszél megbarnul, elhal.
Rosszul tűri a hideget
A korai szedés a sárgadinnye-termelő legfontosabb szempontja. Az igény a nyár elején a legnagyobb ezekre a terményekre, így nyereség szembonjából is ez a legkedvezőbb időszak. A korai szedés elősegítése érdekében a dinnyeféléket már tél végén ki kell ültetni szabadföldbe, még az utolsó fagyos napok előtt.
Parazita gombával kártevők ellen
Az új EU-s növényvédelmi irányelvek a mezőgazdasági termesztésben is az egészséges környezet kialakítását szorgalmazzák. Ezzel összhangban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a biológiai készítmények. Ismerkedjünk meg ezekkel a védekezési lehetőségekkel, hogy azokat magunk is alkalmazhassuk.
Hónapos retek – levele és gumója egyaránt ízletes
Aki szorgalmasan elvetette a hónaposretket, lassan szüretelni fog. Ne feledjük, a reteklevél is fogyasztható.
A keresztesvirágúak családjába tartozó hónapos retek (Raphanus sativus) egyéves növény. Mai kertészeti fajtája az Európában őshonos közönséges gyomból, a vadretekből nemesítették (Raphanus raphanistrum).
Tavaszi kertészkedés
A gyümölcsfák és a szőlőtőkék oltásának a legjobb ideje április elején van, amikor a friss, lédús szövetek a legkönnyebben forrnak össze egymással. Lassan indul azonban a tavasz, így még most sem vagyunk megkésve.
Az articsóka házikertben is termeszthető
Az articsóka a fészkesek családjába tartozó évelő növény, amelynek ezüstös-kékes, szőrözött levelei és a bogáncshoz hasonló virága van. Akár 1,2-1,5 m magasra és 90 cm szélesre is nőhet. A zöld és bordó levelű bimbójáért termesztik, aminek a közepén (szívében) lévő húsos leveleit fogyasztják.