Igaz, a vakáció még messze van, de azért nem árt, ha előcsalogatjuk a nyarat néhány színes, igazi tengerparti hangulatot idéző nyakékkel!
Keresés
Még tart a fizika éve
A fizika népszerűsítése is a célja annak a programsorozatnak, ami Einstein kvantummechanikájának és relativitáselméletének százéves évfordulóját ünnepli. A fizikus ekkor írta meg legendás tanulmányait, amik megrengették a tudomány addigi alapjait.
Olcsó, de igényes
2005. június 24-én és 25-én a felső-csallóközi Bacsfa község kastélykertjében a Vest Music & Culture polgári társulás szervezésében megrendezésre kerül a II. Vest Ócsófeszt. A fesztivál történetéről, a VEST M&C céljairól Végh Ákos, a társulás elnöke nyilatkozott lapunknak.
Nyugati szellemvilág
A Hollandiai Mikes Kelemen Kör 2005. szeptember 8. és 11. között rendezi meg 46. Tanulmányi Napok konferenciáját a hollandiai Elspeetben. A négynapos konferencia témája: Nyugati magyar szellemvilág.
A magyarság elmúlt 1100 éves történelme szorosan összefonódott a kontinensünk nyugati felében létrejött civilizációval.
Hagyományőrző sarok
Tardoskedd. A Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága és pedagógusai még múlt év novemberében egy felhívással fordultak a szülőkhöz, diákokhoz és a falu lakosaihoz. A tanintézet vezetősége úgy döntött, hogy létre szeretnének hozni az iskolában egy hagyományőrző sarkot.
Beszorultunk az osztályba
Az osztályunk ajtaján nagyon rossz volt a zár, emellett még kulcs is volt hozzá, amely érthetetlen okból kívülről volt a zárban. Egy nap irodalom óra alatt valaki meg akarta viccelni az osztály és bezárta az ajtót.
Természetesen ezt mi csak óra végén vettük észre, amikor semmilyen rángatásra nem engedett.
Magolj, ha kell, csak rá ne szokj!
Nehezen jegyzed meg a tanulnivalót, s ha mégis sikerül, a felelés, dolgozat idejére egyszerűen eltűnik az emlékezetedből? Ezért úgy gondolod „szita az agyad”, azaz gyenge a memóriád, s most varázserejű memóriajavító módszereket vársz tőlünk?
Audi A6 Avant – már idehaza is
Az Audi nagy nemzedékváltási hulláma tavaly a felső középkategóriás A6-ost is elérte, és a limuzint rövidesen követte a hagyományosan Avant nevet viselő kombi.
Új importőr, új székház
Tavaly decembertől új társaság vette át Csehországban és Szlovákiában a Mitsubishi márka képviseletét. Az M Motors SK annak az Auto Palace Group nevű nemzetközi csoportnak a tagja, amely a két országban már évek óta a Mazda és a Hyundai sikeres importőrének számít.
SEAT Toledo 1.9 TDI Stylance: Formabontó formák
Mediterrán életérzés – néhány éve ez a SEAT jelmondata. E két szó jegyében folyamatosan olyan modellek születtek, mint a Leon, a Toledo második nemzedéke, az új Ibiza és Cordoba, plusz néhány gyönyörű stílustanulmány. Viszont mint mindent, ezt is lehet fokozni, pontosabban némi avantgárddal-dinamizmussal ötvözni. Jól bizonyítja ezt a SEAT két legújabb modellje: az Altea és a harmadik generációs Toledo.